Korrupciós botrány

2023.01.24. 07:54

Eva Kaili újra politizálna, nem adja vissza a mandátumát

Az EP alelnökének jogi képviselői támadásba lendültek, perrel fenyegetőznek. Az ügyvédek arra hivatkoznak, hogy Kaili kizárólag azért ül, mert bűntársa, Pier Antonio Panzeri korábbi olasz EP-képviselő hamisan tanúzott ellene – számol be róla a Metropol.

Eva Kaili ügyvédein keresztül fenyegeti a hatóságokat

Forrás: SOOC via AFP

Fotó: Menelaos Myrillas

Az Európai Parlament korrupciós botrányba keveredett baloldali alelnöke hivatalos levélben közölte, hogy nem adja vissza a mandátumát, vagyis folytatni kívánja politikai pályafutását – értesült a Metropol

A lap úgy tudja, Eva Kaili görög ügyvédei a nyilatkozattal egy időben jogi offenzívát indítottak a belga hatóságok ellen, hogy ügyfelük minél előbb szabadlábra kerülve visszatérhessen a szocialista képviselők közé.

A letartóztatott baloldali politikus jogi képviselőinek legfrissebb nyilatkozata egyértelműen bizonyítja, hogy Kaili első számú bűntársára, az olasz Panzerira kívánjak hárítani az összes felelősséget.

Mihalisz Dimitrakopulosz, a bebörtönzött EP-képviselő ügyvédi csapatának vezetője azt nyilatkozta a görög MEGA kereskedelmi televízió esti hírműsorában, hogy Eva Kailit kizárólag csak azért tartják fogva mert Pier Antonio Panzeri korábbi olasz EP-képviselő hamisan tanúzott ellene.

Az ügyvédek egyúttal a belga hatóságok módszeres megvádolásával is próbálkoznak, az emberi jogok szerintük példátlan megsértésére hivatkozva.

Miután a belga ügyészség múlt héten további hat hétre elrendelte Kaili előzetes letartóztatását, ügyvédei kijelentették: a nyomozóktól kezdve a börtönőrökön át egészen az ügyészekig mindenki ellen pert fognak indítani Kaili fogva tartási körülményei miatt. 

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Mikulásos borítékban vándorolt a kenőpénz

Antonio Panzeri már 2022. nyarán a belga titkosszolgálatok célkeresztjébe került – derül ki a Financial Times egy korábbi cikkéből. A lap úgy tudja, a hatóságok júliusban teljesen bekamerázták az egykori európai parlamenti képviselő brüsszeli otthonát, miután abban hétszázezer euró készpénzt találtak.

A felvételeken aztán többek között az is látszik, hogy a brüsszeli korrupciós botrány fő gyanúsítottja egy mikulásos borítékban ad át ötvenezer eurót (húszmillió forintot) az olasz Luca Visentininek, aki a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség vezetői újraválasztására pályázott

írja a Magyar Nemzet.

Újabb nevek derülhetnek ki

Pier Antonio Panzeri, a brüsszeli korrupciós botrány feltételezett kirobbantója várhatóan új neveket ad a belga igazságszolgáltatásnak német, francia és olasz uniós törvényhozókról - közölte hétfőn Eva Kaili bebörtönzött szocialista EP-képviselő ügyvédje. 

Az Origo azt írja, Panzeri alkut kötött a belga igazságszolgáltatással, hogy enyhébb büntetésért cserébe megszólal és pontosan leírja a botrány részleteit. Panzeri kedden fog először tanúvallomást tenni.

Az ügyvéd szerint két belga ep-képviselő Panzeriről is ismertetni fog további információkat, amiket Panzeri nem akart volna bevallani, vagyis a botrány még tovább nőhet.

 

 

 

 

Címkék#Eva Kaili

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában