Látogatás

2023.02.28. 11:14

Orbán Viktor: Magyarországhoz hasonlóan Egyiptom is a béke pártján áll (videó)

A kormányfő hivatalos látogatásra utazott az észak-afrikai országba, ahol az ukrajnai háborúról, az illegális migrációról és magyar-egyiptomi kétoldalú kapcsolatokról is az egyiptomi elnökkel.

Az egyiptomi elnök, Abdel-Fattáh esz-Szíszi fogadja Orbán Viktor a kairói elnöki palota előtt

Forrás: Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fotó: Fischer Zoltán

Orbán Viktor hivatalos látogatásra utazott Egyiptomba hétfő este – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A magyar kormány delegációjának tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is.

Magyarország és Egyiptom államközi kapcsolatai immár 95 évesek és ezalatt soha nem volt olyan jó az együttműködés, mint az elmúlt esztendőkben - emelte ki a kormányfő sajtófőnöke szerint Orbán Viktor és az egyiptomi elnök.

Orbán Viktor a találkozót követő nyilatkozatában elmondta, Magyarország nincs könnyű helyzetben, mert több veszéllyel is szembesül, és ezek közül első helyen az orosz-ukrán háború áll.

A miniszterelnök hangsúlyozta: 

Magyarország a békében érdekelt, mindent megteszünk azért, hogy a háborús eszkaláció veszélyét csökkentsük. Vállaljuk a nyugati világgal való vitákat is, mivel mi diplomáciai megoldást, tűzszünetet, béketárgyalásokat akarunk.

Orbán Viktor örömét fejezte ki, hogy egyiptomi tárgyalópartnere is egyetért azzal: eszkaláció helyett a megnyugvás felé kell vinni a konfliktust. A második veszélynek Orbán Viktor azt nevezete, hogy a világban összekapcsolódás helyett blokkosodás kezdődött, ami Magyarországnak és Közép-Európának is komoly veszteségeket okoz.

SZÍSZI, Abdel-Fattáh esz-; ORBÁN Viktor
Orbán Viktor és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök Kairóban
Fotó: Fischer Zoltán / Forrás: Miniszterelnöki Sajtóiroda

A sajtófőnök tájékoztatása szerint a magyar miniszterelnök kifejezte háláját Egyiptomnak a migráció kérdésében.

"Mi nem akarjuk, hogy hazátlan, szülőföldjüktől elszakadt migránsok népesítsék be a világot, ehelyett mindenki boldogulhasson a szülőföldjén" - emelte ki Orbán Viktor, hozzátéve: 

Egyiptom erős bástyája az illegális migráció elleni védelmi vonalnak.

 "Munkájáért Európa köszönettel, tisztelettel és támogatással tartozik Egyiptomnak" - húzta alá.

Egyiptom elnöke is a példaértékű kétoldalú kapcsolatokat emelte ki nyilatkozatában, "főleg most, a rég nem látott nehézségek, kihívások idején". 

Abdel-Fattáh esz-Szíszi kiállt a gazdasági kapcsolatok megerősítése mellett, mint mondta, szívesen látják magyar cégek újabb befektetéseit Egyiptomban, például a mezőgazdaság, élelmiszeripar, az energetika és a turizmus területén.

Az egyiptomi államfő köszönetet mondott Magyarországnak, amiért immár évente 200 egyiptomi diák tanulhat ösztöníjjal Magyarországon. Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban Abdel-Fattáh esz-Szíszi is a békés rendezés mellett állt ki, hogy az emberi szenvedést a minimálisra csökkentsék. Egyiptom elnöke is szót emelt az illegális migráció megfékezése, valamint a terrorizmus legyőzése mellett.

SZÍSZI, Abdel-Fattáh esz-; ORBÁN Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő (j) közös sajtótájékoztatót tart tárgyalásukat követően a kairói elnöki palotában 2023. február 28-án
Fotós: Fischer Zoltán / Forrás: Miniszterelnöki Sajtóiroda

A program szerint a magyar kormányfőt fogadja Ahmed et-Tajjeb, az iszlám világban nagy tekintélynek örvendő kairói al-Azhar egyetem és mecset nagyimámja, majd II. Tavadrosz kopt pápa is.

Orbán Viktor hivatalos látogatásával egyidejűleg magyar üzleti delegáció is érkezik Kairóba, a magyar cégvezetők egyiptomi partnereikkel üzleti fórumon vesznek részt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában