Furcsaságok sora

2023.04.11. 06:20

Az Állami Számvevőszék súlyos törvénytelenségeket állapított meg a Jobbik és a DK pártalapítványánál is

A szervezet legutóbbi vizsgálata megállapította: az alapítványok nem biztosították a törvényes és átlátható, a közpénzekkel való felelős gazdálkodást, a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát sem a párttagok, sem a többi állampolgár számára.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője, a párt árnyék-miniszterelnöke beszédet mond az árnyékkormánya tagjainak bemutatásán a budapesti Off Kultúrszövőgyár Rendezvényközpontban tartott sajtótájékoztatón 2022. szeptember 19-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Anikó

Noha a Jobbik vezetése, Potocskáné Kőrösi Anita vezetésével már csaknem egy éve, tavaly májusban fellázadt a túl nagy hatalommal rendelkező Molnár Enikővel szemben, és számos jogkörétől megfosztotta, augusztusban pedig a szervezet szakított is a pártban elbukott Jakab Péter kabinetfőnökével, a pártalapítvány honlapján feltüntetett adatok szerint Molnár még mindig kuratóriumi tag.

Tény, hogy a Jobbik Magyarországért Alapítvány semmiféle aktivitást nem mutat, a szervezet még a látszatra sem ügyel. A „támogatott rendezvények” menüpont alatt a legutolsó bejegyzés „a Hazatérés Temploma előterében 2015. augusztus 30-án, a templomszentelés 75. évfordulójára emlékező rendezvénysorozat keretében” a Ravasz László püspök-teológusról készített bronz mellszobor megvalósítása és felavatása volt, melyhez az alapítvány 300 ezer forinttal járult hozzá. 

Molnár Enikő egyébként 2020 óta kuratóriumi tagja a párt alapítványának, megbízatása elvileg 2025-ben járhat le, de mivel „a megszűnés tényleges időpontja nincs bejegyezve”, így a Jobbik megváltoztathatná a kuratórium összetételét.

Már csak azért is, mert az alapítvány alapító okiratában szerepel, hogy a kuratórium javaslatot tehet a tagok visszahívására. Ennek azonban egyelőre nincs jele, a bírósági nyilvántartásban nincs bejegyezve folyamatban lévő eljárás.

Mindeközben éppen ellentétes folyamatok zajlottak le a DK pártalapítványánál, amit Dobrev Klára valósággal elfoglalt úgy, hogy abban korábban semmiféle tisztséget nem viselt.

A 2020. júliusi adatok szerint az Új Köztársaságért Alapítvány vezetője, elnöke egy személyben Niedermüller Péter volt, megbízása pedig 2025. március 16-ig szólt. Az alapítvány kuratóriumát ekkor még Niedermüller mellett Arató Gergely és Sebián-Petrovszki László alkotta, megbízásuk ugyancsak  2025 márciusáig szólt.

Ennek ellenére tavaly szeptemberben hirtelen megváltozott az Új Köztársaságért Alapítvány vezetőinek összetétele, amelyben Gyurcsány Ferenc feleségének jutott a főszerep. Sebián-Petrovszki László mellett immár Dobrev Klára az alapítvány egyik társelnöke, de tagja a kuratóriumnak is – ugyancsak Sebián-Petrovszki és Niedermüller mellett.

Az ellentétes folyamatok ellenére a két pártalapítványban ugyanakkor közös pont, hogy azokban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legutóbbi, tavaly júniusban közzétett vizsgálata törvénysértéseket állapított meg.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik) alapította Jobbik Magyarországért Alapítvány, a Párbeszéd Magyarországért Párt (PMP) által létrehozott Megújuló Magyarországért Alapítvány, valamint a Demokratikus Koalíció (DK) által létrehozott Új Köztársaságért Alapítvány a 2019–2020-as évekre nem biztosította a törvényes és átlátható, a közpénzekkel való felelős gazdálkodást, a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát sem a párttagok, sem a többi állampolgár számára

– közölte az ÁSZ. 

A Magyar Nemzet teljes cikkét itt olvashatja el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában