Befolyásos baloldali szereplők

2023.04.05. 07:43

Ők állnak a Jobbik névváltása mögött (I. rész)

A Magyar Nemzet sorozatot indított, melyben a Jobbik névváltásának hátterében álló szereplőket veszik sorra. Az első részben Somogyi Zoltán szociológust mutatják be.

Forrás: Somogyi Zoltán/Facebook

A lap felidézi, hogy március utolsó napján Somogyi Zoltán szociológus magyarázta a Jobbik névváltását a Spirit FM-en.

Tehát a választó egyből, ha kimondják a párt nevét, már tudja, hogy milyen politikai irányhoz, közösséghez tartoznak

 – mondta a szociológus, korábbi MDF-es kampányfőnök.

Somogyinak személyes köze is lehet a névváltáshoz,

ugyanis cégével újabban annál a Civitas Intézetnél dolgozik stratégiai tanácsadóként, amely a Magyar Narancs információi szerint a Jobbik új stratégiája mögött áll.

A Magyar Nemzet számolt be először részletesen arról, hogy a Jobbik elmúlt években bekövetkezett fordulatának szürke eminenciása, Teplán István, a Soros-egyetem alapítója. Teplán pedig ma már a Civitas munkatársa. A Civitas honlapja szerint Teplán „ügyvezető alelnökként 1992 és 2007 között szolgálta a CEU-t”, de volt a Gyurcsány-féle Kormányzati Közigazgatási Központ főigazgatója is.

Nem Tepláné ugyanakkor az egyetlen ismerős név a Jobbiknak stratégiai tanácsokat adó intézetnél. A honlapon feltűnt ugyanis két bukott liberális politikus, Kész Zoltán és Somogyi Zoltán neve is. 

Kettejük közül Somogyi a régebbi szereplő a magyar politikában. Róla még mint 

az SZDSZ fiatal generációjához tartozó, a Liberális Akadémia szervezésében is részt vevő szociológusról

írt 1999 szeptemberében az Élet és Irodalom. Somogyi aztán 2002 januárjában már a Political Capital Institute vezetőjeként publikált a választási esélyekről a Figyelőben. A tanácsadó cég a kétezres évek elején egyértelműen a balliberális erőkhöz állt közel, a Political Capital 2004-ben részt vett Gyurcsány Ferenc kormányprogramjának írásában, majd később az MSZP-nek, illetve az MDF-nek, valamint Bajnai Gordonnak és számos minisztériumnak is adtak tanácsokat.

A Somogyi Zoltánhoz és Szabados Krisztiánhoz köthető Political Capital-csoport csak 2006 és 2010 között 432,2 millió forint kormányzati megbízást kapott. Az is elmondható, hogy nagyjából 190 millió forint értékű megbízásuk a Nemzetbiztonsági Hivataltól érkezett.

Utóbbi tevékenység keretében a Magyar Nemzet 2009-es információi szerint a Jobbikra és a Magyar Gárdára is „rádolgozott” a Political Capital (PC).

Az egykori SZDSZ-es szociológus neve az elmúlt években is előkerült a magyar sajtóban. A dollármédiát bemutató sorozatában az Origo számolt be arról 2022 decemberében, hogy Somogyi Márki-Zay Péter kampánya környékén is felbukkant. Kész Zoltánnal együtt vett részt az úgynevezett Polgári Platformban, mely szervezet egyik digitalizációs tanulmányát a baloldali összefogás választási programjába is bevették. Ennek kapcsán maga Somogyi közölte 2021 decemberében, hogy megállapodás született az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter és a Polgári Platform (PP) civil szervezet között.

Mindemellett pedig a Political Capital egykori vezetője a dollármédiában is komoly szereplőnek számít.

A teljes cikk a részletekkel ITT olvasható.

A Magyar Nemzet a Jobbik névváltásának hátterében álló szereplőket bemutató sorozatának következő részében Kész Zoltán pályafutásával és az egykori nemzeti radikálissal párttal kapcsolatos korábbi állásfoglalásaival foglalkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában