Vatikán

2025.02.24. 09:55

Ferenc pápa állapota enyhe javulást mutat

Ferenc pápa állapota továbbra is válságos, de enyhe javulást mutat – közölte a szentszéki sajtóközpont hétfő este.

Ferenc pápa állapota enyhe javulást mutat

Ferenc pápa február 14-én került kórházba

Forrás: AFP

Fotó: Alberto Pizzoli

A vatikáni közlemény hangsúlyozza, hogy a katolikus egyházfőnek szombat este óta nem volt asztmás légzési rohama, valamint néhány vizsgálati eredmény javult.

Ferenc pápa
Ferenc pápa
Fotó: Filippo Monteforte / Forrás: AFP

Az orvosok által korábban jelzett enyhe veseelégtelenséget folyamatos figyelem alatt tartják, és az nem ad okot aggodalomra.

A pápa továbbra is oxigént kap, de annak arányát kis mértékben csökkentették. Az orvosok azonban óvatosságból továbbra sem bocsátkoznak jóslásba a beteg állapotát illetően – olvasható a Gemelli-klinika orvoscsapatának véleménye alapján összeállított közleményben.

A Vatikán hozzátette, hogy Ferenc pápa a délutánt munkájának szentelte. Telefonon felhívta a Gáza városban működő Szent Család katolikus plébániát, és atyai közelségét fejezte ki.

A Szentszék kiemelte, hogy Ferenc pápa köszönetét fejezi ki Isten népének, amiért az utóbbi napokban egészségéért imádkozott.

Este kilenc órakor Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár vezetésével rózsafüzérima kezdődik a Szent Péter téren Ferenc pápa és minden beteg egészségéért. A imához csatlakoznak a Rómában tartózkodó bíborosok, a vatikáni kúria munkatársai, a városban szolgáló papok és nővérek, valamint a hívők is. Jelen lesznek a római Pápai Magyar Intézet (PMI) hallgatói is.

Ferenc pápa éjszakája jól telt

A kórházban tartózkodó Ferenc pápa éjszakája jól telt, aludt és továbbra is pihen – közölte a Szentszék hétfő reggel.

Az orvosi információk alapján vasárnap este kiadott szentszéki közleményben az szerepelt, hogy továbbra is kritikus a kétoldali tüdőgyulladással a római Gemelli-klinikán kezelt Ferenc pápa állapota, akinél az orvosok „enyhe, kezdeti veseelégtelenséget” állapítottak meg. 

A Vatikán hangsúlyozta, hogy a 88 éves egyházfő éber volt, s bár nem volt újabb légzési rohama, oxigénpótlásra szorult. 

Az egyházfő vasárnap reggel misén is részt vett az ápolószemélyzettel közösen a Gemelli-klinika tizedik emeletén található pápai kórterem kápolnájában.

Ferenc pápa gyógykezelésén nem változtattak

A Vatikánban késő délelőtt közzétett újabb információk szerint a pápának jó a közérzete. Szombat este óta nem volt újabb légzési rohama, nincsenek fájdalmai, és önállóan táplálkozik. 

Betegként a kórházi rutint követi, ami elsősorban sok pihenést jelent, ahogyan előírták számára az orvosok

– hangzott el a vatikáni tájékoztatón, amelyen az is kiderült, hogy az utóbbi napokban követett gyógykezelésen nem változtattak.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő bejelentette, hogy hétfő este kilenc órától rózsafüzér imádságot tartanak Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár vezetésével a Szent Péter téren, amivel az egyháznak Ferenc pápához és minden beteghez való közelségét igyekeznek kifejezni. Az ima ahhoz az imádságlánchoz csatlakozik, amelyet Matteo Zuppi bíboros, az olasz püspöki kar (Cei) elnöke indított vasárnap az olaszországi templomokban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában