2025.02.18. 16:47
Szijjártó: a liberális mainstream képviselői megmérgezték a nemzetközi politikát és ellehetetlenítettek a békét (videó)
A liberális mainstream, a woke ideológia képviselői gyakorlatilag megmérgezték a nemzetközi politikát azzal, hogy kiiktatták abból a kölcsönös tiszteletet, ezzel ellehetetlenítették a konfliktusok rendezését, mára viszont új szelek fújnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban.

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter oldala
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) nyílt vitája előtt, hogy Donald Trump amerikai elnök beiktatásával teljességgel új világpolitikai korszak köszöntött be, a nyugati világ ugyanis olyan vezetőt kapott, aki az eddigivel homlokegyenest ellentétes stratégiát követ.

„Tehát lett egy patrióta, szuverenista amerikai elnök, akinek a nemzeti érdek a legfontosabb. Egy olyan elnök, aki két lábbal áll a talajon, és a józan ész politikáját folytatja, például világossá teszi azt, hogy az ember vagy férfinak születik, vagy nőnek (…) Egy elnök, aki a woke ideológiával is bátran szembemegy, és aki szabadságharcot hirdetett a nemzetközi liberális mainstream globális diktatúrájával szemben" - sorolta.
Kiemelte, hogy
ebben a helyzetben a liberális fősodor képviselői nem tudják mi lenne részükről a helyes stratégia, s ezért „általában inkább sikítoznak, nyávognak, vagy próbálnak valamifajta ellenstratégiákat kidolgozni, ami elég nehézkesen alakul, ez jól látszik".
Majd aláhúzta, hogy Magyarország már tizenöt éve azt a politikai stratégiát követi, amit most a nyugati világ vezetője is meghirdetett, még ha emiatt elképesztő támadások kereszttüzében is áll.
„És most az a helyzet, hogy mi lettünk a mainstream. Ez egy teljesen új helyzet a világban. A nemzetközi liberális mainstream és a woke ideológia képviselői gyakorlatilag megmérgezték a nemzetközi politikát, a nemzetközi kapcsolatokat, mégpedig azáltal, hogy gyakorlatilag kiiktatták a kölcsönös tiszteletet a nemzetközi politikából, és ehelyett a vádaskodás, a zsarolás, a kioktatás, a másik megbélyegzése került napirendre" - hangsúlyozta.
„Mivel a kölcsönös tisztelet hiányzott a nemzetközi politikából, a konfliktusokat sem lehetett rendezni. A konfliktusok nem rendezése pedig oda jutott, hogy a háborúk egyre súlyosabbá váltak, és az elmúlt éveket joggal nevezzük a veszélyek korának" - tette hozzá.
„Most azonban, hogy új szelek fújnak Washingtonból, így a béke ügye is előkerült.
És ezért köszönettel tartozunk a kínaiaknak is, akik most a Biztonsági Tanács elnökségét adják, és ezt a mai ülést összehívták, miután elképesztő nehézségek közepette is életben tartották a béke ügyét a nemzetközi politikában, például azzal, hogy létrehoztuk kínai vezetéssel a Béke barátai csoportot az ENSZ-ben" - folytatta.
Szijjártó Péter üdvözölte a Szaúd-Arábiában zajló közvetlen amerikai-orosz egyeztetéseket, rámutatva, hogy a két ország közötti kapcsolat normalizálása segítene a világ biztonsági helyzetének javításában.
„Az ukrajnai helyzetben is szerintem most van a legnagyobb remény az elmúlt három évet összevetve arra, hogy végre béke legyen (…) Látjuk, hogy a háborúpárti európai liberális mainstream, már akik még megmaradtak, most sikítoznak, és mindenfajta bajuk van, hogy ők nem ülhetnek ott az asztalnál, de az a helyzet, hogy az asztalnál ülők békét akarnak. És egy olyan asztalnál, ahol a békéről tárgyalnak, ott a háborúpártiaknak nem osztanak lapot" - jegyezte meg.
Ezután sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az ENSZ az elmúlt években nem tudott a béke platformjává válni, a világszervezet kudarcot vallott, ezért komoly reformokra szorul.
„Tehát az uraknak itt néhány utcával odébbről ki kell mozogni a komfortzónájukból, és olyan innovatív reformjavaslatokat kell tenni, amik csökkentik a költségeket, megszüntetik a kettősségeket, a teljesen felesleges funkciókat" - vélekedett.
Ennek kapcsán pedig bejelentette, hogy Magyarország kész bizonyos ENSZ-szervezetek befogadására.
A miniszter végezetül arra is kitért, hogy az új világpolitikai korszak kézzelfogható jele, hogy véget ért a liberális mainstream nemzetközi beavatkozási politikája, elvágták az ehhez szükséges forrásokat.
„Azok sikítoznak, akik eddig ennek a beavatkozásra épülő globális politikának a képviselői, a végrehajtói voltak, akiknek az volt az élete, hogy patrióta kormányokat destabilizáljanak" - mondta.
„Én azt gondolom, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban a világ jobb hely lett, és a rijádi fejleményeket elnézve pedig most először az elmúlt három év során már lehetnek pozitív gondolataink is a jövőről" - összegzett.
Magyarország nagyon sokat profitált a Kínával való együttműködésből: 17 milliárd eurós beruházás, minden évben 10 milliárd euró fölötti kereskedelem, több mint félmillió vendégéjszaka, a legmodernebb technológiák, és mindezt elveszítettük volna, ha a liberális mainstream nyomásának engedtünk volna - írta közösségi oldalán Szijjártó Péter.
Hozzátette: Wang Yi külügyminiszterrel 22. alkalommal találkozunk.
Szijjártó Péter: köszönet illeti Kínát a béke ügyének életben tartása miatt
Köszönet illeti Kínát a béke ügyének életben tartása miatt az elképesztő nehézségek közepette, ezért is fontos az együttműködés fenntartása a kelet-ázsiai országgal, amin ráadásul Magyarország rendkívül sokat nyert az elmúlt évek során - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai kollégájával, Vang Jivel folytatott tárgyalása kapcsán hangsúlyozta, hogy bár már új szelek fújnak Washingtonból, a távol-keleti ország az utóbbi években is sokat tett a béke ügyének az életben tartásáért, amiért köszönet illeti.
Kifejtette, hogy az elmúlt években Magyarország nagyon sokat nyert a Kínával folytatott együttműködésen. „És nagyon sokat veszítettünk volna, ha nem működtünk volna együtt Kínával. Hogyha annak a liberális mainstreamnek engedtünk volna, akik helytartói Magyarországon is megtalálhatók, akik folyamatosan azt nyomták, hogy ne működjünk együtt Kínával, hogy vágjuk el az európai-kínai kapcsolatokat, és hogy nem helyes a Kínával való együttműködés. Ha rájuk hallgattunk volna, nagyon sok lehetőségtől, nagyon sok esélytől és nagyon sok nagyon komoly gazdasági eredménytől estünk volna el" - szögezte le.
Kiemelte, hogy a kínai vállalatok hozták el hazánkba a legtöbb beruházást 2020-ban, 2023-ban és 2024-ben is, s az elmúlt tíz év során 54 nagy beruházás érkezett a kelet-ázsiai országból több mint 17 milliárd euró értékben, mintegy 40 ezer munkahelyet teremtve.
Szavai szerint ezek lehetővé tették, hogy Magyarország élen járhasson a globális autóipari technológiai forradalomban, márpedig nagyon rég volt példa hasonlóra.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy Kína a magyar gazdaság második számú importforrása, a kereskedelmi forgalom éves volumene már évek óta folyamatosan tízmilliárd dollár felett van.
Kitért arra is, hogy tavaly a koronavírus-világjárvány után ismét félmillió fölé ment a kínai turisták által Magyarországon töltött vendégéjszakák száma, ami nagy rekord, és hét kínai nagyvárosból heti 21 járat közlekedik a budapesti repülőtérre. Illetve elmondta, hogy a közép-európai régióból hazánk exportálja a legtöbb élelmiszert Kínába.
„A helyzet az, hogy mi egy szárazföld által körülzárt, kis vagy közepes méretű ország vagyunk, amely nem bővelkedik energiahordozókban, ezért nekünk a nemzetközi kereskedelemben való mélyen integrált részvételünk kulcskérdés a gazdaság teljesítménye szempontjából. Ezért számunkra a legfontosabb az, hogy a világkereskedelem akadálytalanul tudjon működni" - figyelmeztetett.
„Ezért a világ blokkokra szakítása ellentétes a mi érdekeinkkel. A konnektivitás, az összeköttetések, a kölcsönös tiszteletre alapuló globális gazdasági együttműködés pedig az érdekünk. És ebben a tekintetben is együttműködünk Kínával" - tette hozzá.
A miniszter úgy vélekedett, hogy az európai liberális mainstream itt is „öngyilkos politikát" folytat, ami komoly károkat okozott a kontinens gazdaságának, például a kínai elektromos autóipari vámok révén, amelyek ellen az autóipar legnagyobb szereplői is élénken ágáltak.
„Magyarországon a keleti és nyugati beruházások találkozási pontja lettünk, nagyon sokat profitáltunk a Kínával való együttműködésből, ezért az érdekünk, hogy ez az együttműködés fennmaradjon, és nem csupán az, hogy a magyar-kínai együttműködés fennmaradjon, hanem az, hogy Kína és az Európai Unió együttműködése is végre normális legyen, és hogy a globális kereskedelmi működés is ne a blokkokra szakításról, a gazdasági hidegháborúról, hanem egy tiszteletre alapuló hatékony együttműködésről szóljon" - összegzett.