2025.03.02. 19:52
Egyetemisták kérdezték Orbán Viktort (videó)
A kormányfőt a Pannon Egyetem hallgatói kérdezték. Orbán Viktor elárulta, szerinte mi a siker kulcsa.

Orbán Viktor miniszterelnököt a Pannon Egyetem hallgatói kérdezték 2025. február 27-én
Forrás: Facebook/Orbán Viktor oldala
Kérdezz-felelek videót tett közzé Orbán Viktor vasárnap a Facebook-oldalán. A miniszterelnököt a Pannon Egyetem hallgatói még csütörtökön kérdezhették – írja a Magyar Nemzet.
Az egyik jelenlévő hallgató kérdése arra vonatkozott, hogy – Orbán Viktor több mint három évtizedes politikai pályafutásának fényében – mi kell a sikerhez, mi a siker titka.
A kormányfő elmondta:
Régen azért a politika az nem olyan volt, hogy beugrunk, kiugrunk. Tehát hogy akkor pár évet foglalkozok politikával, aztán meg majd nem. Az én időmben a siker első feltétele az volt, hogy vedd komolyan! A másik, hogy hinni kell abban, amit csinálsz. Ez egy nehéz szakma. Papp Laci mondta azt, hogy a boksz az a sportág, ahol a győztest is nagyon megverik. És a politika is pont ilyen. Amikor sikeres vagy, akkor is agyonrugdosnak. Kell valami elszántság ahhoz, hogy te ezt bírjad meg tűrjed.
Orbán Viktor a válaszában kiemelte,
a lelki erő onnan kell származzon, hogy a cél, amiért küzdünk, sokkal fontosabb annál, mint az esetleges negatív hangok.
