Pittsburgh

2018.11.01. 07:49

44 rendbeli bűncselekmény miatt emeltek vádat a lövöldöző ellen

Az ügyész szerint halálbüntetést is kiszabhatnak a zsinagógában tömeggyilkosságot elkövető Robert Bowersre.

A 46 éves Bowers múlt szombaton 11 embert agyonlőtt és többeket – köztük négy rendőrt – megsebesített a pittsburghi Élet Fája zsinagógában.

Scott Brady államügyész már a vádemelés bejelentése előtt közölte: halálbüntetést fog kérni a tettesre, aki a támadás közben antiszemita megjegyzéseket kiabált. A vádirat megjegyzi: őrizetbe vételekor Robert Bowers egyértelművé tette, hogy „zsidókat akart ölni”.

„Ma megkezdődik az a folyamat, amely igazságot kíván szolgáltatni e gyűlöletes cselekmények áldozatainak” – fogalmazott közleményében Brady államügyész. Rámutatott egyúttal arra, hogy a vádemelés hozzájárulhat az áldozatok családtagjai, a zsidó közösség és a város gyógyulási folyamatához is. Scott Brady leszögezte, hogy hivatala erőforrásokat nem kímélve munkálkodik majd azon, hogy az áldozatok emlékének elégtételt adjon.

Robert Bowers, aki kamionsofőr, előzetes letartóztatásban van, elutasították, hogy óvadék fejében szabadlábon védekezhessen. Első kihallgatására csütörtökön kerül sor.

Közben az a pittsburghi kórház, ahol a sebesülteket ápolják, bejelentette: két, eddig életveszélyben lévő rendőr állapota javult. Dr. Donald Yealy, a kórház sürgősségi részlegének vezetője szerdán optimistán nyilatkozott: a sebesültek felépülnek majd, bár gyógyulásuk hosszadalmas lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!