Brexit

2018.06.22. 05:56

A brit pénzügyminiszter őrizné a gazdasági kapcsolatokat az EU-val

Philip Hammond szerint Nagy-Britanniának olyan új viszonyrendszert kell kialakítania az Unióval, amely lehetővé teszi az üzleti kapcsolatok megőrzését a britek kilépése után is.

Philip Hammond kijelentette: ehhez továbbra is nyitott piacok kellenek, és olyan határok, amelyek csak „csekély súrlódást” okoznak a kereskedelmi forgalomban. Mint mondta, a tárca célja az, hogy az Európai Unión kívül is, de az EU-val szorosan együttműködve és vele szoros kereskedelmi kapcsolatokat fenntartva biztosítsa a britek jólétét.

A londoni City polgármesteri rezidenciájának – Mansion House – csütörtök este rendezett hagyományos éves bankettjén Hammond azt is hangsúlyozta: ezek a törekvések nem teszik az általa vezetett pénzügyminisztériumot „a Brexit ellenségévé”. Ezzel utalt arra, hogy a konzervatív párti brit kormányon belül rendre komoly bírálatok érik őt és a tárcát a keményvonalas Brexit-tábor képviselői – mindenekelőtt Boris Johnson külügyminiszter – részéről.

Johnson legutóbb néhány napja, egy londoni üzleti rendezvényen – szavait nem a nyilvánosságnak szánva – azt mondta, hogy a Hammond vezette pénzügyminisztérium a brit EU-tagság fenntartására törekvő tábor központja. A külügyminiszter rögzített, majd kiszivárogtatott megjegyzései szerint a pénzügyminisztérium annyira fél a rövid távú gazdasági fennakadásoktól, hogy ezek elkerülése végett feláldozza a Brexittől várható közép- és hosszú távú gazdasági előnyöket is.

Philip Hammond azonban csütörtök esti beszédében kijelentette: az egyértelmű hosszú távú cél olyan tartós partneri viszony létrehozása az EU-val, amely tükrözi az unióban Nagy-Britannia által eltöltött négy és fél évtizedet, és amely figyelembe veszi, hogy a brit gazdaság legfontosabb kereskedelmi partnere az Európai Unió.

A brit pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy

Dover és Calais kikötői között húzódik a legforgalmasabb európai kereskedelmi folyosó.

Hammond szerint Nagy-Britannia és az Európai Unió jövőbeni partneri viszonya akkor lehet sikeres, ha részét képezi egy olyan mechanizmus, amely lehetővé teszi a pénzügyi szolgáltatások kétoldalú kereskedelmének folytatódását, ehhez viszont nyitva maradó piacokra és mélyreható szabályozói együttműködésre van szükség London és az EU között.

Ugyanennek a fontosságára hívta fel a figyelmet Mark Carney, a Bank of England kormányzója is, aki szintén felszólalt a Mansion House-ban rendezett csütörtök esti banketten. A kormányzó hangsúlyozta azt is, hogy

a londoni pénzügyi központ bonyolítja a globális devizakereskedelem 40 százalékát.

Mindezek alapján „a City Európa befektetési bankára” – mondta a brit jegybank vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!