Fenyő-gyilkosság

2021.02.03. 14:01

A Fenyő-ügyben megvádolt egykori főügyész tagadta bűnösségét

Tagadta bűnösségét Ihász Sándor egykori fővárosi, illetve fellebbviteli főügyész a Fenyő-gyilkossággal összefüggésben hivatali visszaélés miatt emelt vádban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) szerdán megtartott előkészítő ülésen.

A Fővárosi Törvényszék szerdai közleményben tudatta, hogy a PKKB előkészítő ülést tartott „abban a büntetőügyben, amelyben egy volt ügyész hivatali visszaélés bűntette miatt áll bíróság előtt”.

A volt ügyészt azzal vádolják, hogy

egy korábbi nyomozás alatt egy érintett védelme érdekében visszatartott olyan iratokat, amelyek bizonyítékul szolgálhattak volna az eljárásban.

A vádlott az ügyészség szerint ezzel megszegte a hivatására vonatkozó szabályokat.

A szerdai előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte be bűnösségét és nem mondott le tárgyaláshoz való jogáról, így miután a vád és a védelem képviselői előadták bizonyítási indítványaikat, a PKKB tárgyalásra utalta az ügyet. Márciusban bizonyítással, a vádlott kihallgatásával és lehallgatások felvételeinek lejátszásával folytatódik a büntetőper a PKKB-n – derül ki a törvényszék közleményében.

Az eljárás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2018 áprilisában gyanúsította meg Ihász Sándort.

A gyanú szerint Ihász Sándor 2017 októberében – amikor fellebbviteli főügyész volt – hivatalában átvette a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos beszélgetésekről készült hangfelvételek leiratát ismerősétől, Gyárfás Tamástól. A médiavállalkozó-sportvezető – akit később a gyilkosság ügyében felbujtással vádolta meg az ügyészség – azért fordult a főügyészhez, hogy tanácsot kérjen tőle.

A KNYF szerint a főügyésznek fel kellett ismernie, hogy a hanganyag leiratában foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak a Fenyő-gyilkosság felbujtójának azonosításához, felelősségre vonásához.

Ennek ellenére Ihász Sándor – a vád szerint ügyészi kötelességét megszegve – nem adta át a bizonyítékokat a nyomozóhatóságnak, hanem hivatali helyiségében tárolta.

A KNYF 2020 márciusában emelt vádat a tisztségéből időközben felmentett fellebbviteli főügyész ellen hivatali visszaélés miatt.

Ihász Sándor mindvégig tagadta bűnösségét.

Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác, aki emiatt jogerős szabadságvesztését tölti. Az ügyészség a gyilkosság miatt felbújtóként vádolta meg Gyárfás Tamást azzal, hogy Fenyő Jánossal fennálló üzleti, elszámolási viták miatt megbízta az azóta más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert Fenyő János megölésével. A vád szerint Portik Tamás megszervezte a gyilkosságot, felbérelte a feladatra Jozef Rohácot. Abban az eljárásban Gyárfás Tamás és Portik Tamás is tagadja bűnösségét.

A Demokratikus Koalíció 2020 szeptemberében közleményben tudatta, hogy Ihász Sándor lett a párt igazságügyi szakértője. Feladata kapcsolódik a kormányváltás utáni független igazságszolgáltatás helyreállításához, „a Polt Péter legfőbb ügyész által eltussolt bűncselekmények” vizsgálatához, és a kormányváltás utáni törvényes és jogszerű felelősségre vonásokhoz – áll a DK tavalyi közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!