válságsújtotta ország

2021.04.07. 10:10

A lakosság egyharmadát fenyegeti súlyos éhínség Kongóban

Több mint 27 millió embert fenyeget súlyos éhínség a Kongói Demokratikus Köztársaságban – derül ki az ENSZ szervezeteinek jelentéséből.

A világszervezet Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és Élelmezési Világprogramja (WFP) által közösen készített kutatásban a mintegy 87 milliós afrikai ország lakosságának csaknem egyharmada került az integrált élelmezésbiztonsági skála (IPC) vészhelyzeti besorolásába.

A jelentés szerint az élelmiszerhiány leginkább a menekülteket, a lakhelyüket elhagyni kényszerülőket és a különböző természeti katasztrófák áldozatait érinti, ám kiemeli a fegyveres konfliktusok szerepét is – különösen az ország keleti felében – mint az éhínség egyik okát, illetve a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesést is.

Aristide Ongone Obame, a FAO kongói megbízottja kiemelte: az éhínség felszámolásának egyik módja az élelmiszertermesztés, illetve az állattartás támogatása, a szervezet pedig a jövőben 1,1 millió kongóinak kíván ebben segítséget nyújtani. Kiemelte:

közeledik az év legfontosabb mezőgazdasági időszaka, ezért nincs vesztegetnivaló idő.

– A társadalmi és a politikai stabilitás szintén alapvető fontosságú az élelmiszerbiztonság eléréseben – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!