Hadsereg

2021.07.29. 13:20

A NATO megkezdte az afgán különleges erők képzését Törökországban

A NATO elindította első, Afganisztán határain kívül zajló kiképzési programját az afgán katonák részére, röviddel azután, hogy befejezte az országban az ottani kiképzési programot – közölnek törökországi hatóságok.

Az afgán különleges erők szerdán érkeztek meg repülővel Törökországba a kiképzésre. Ez lesz az első katonai tréning a mostantól terv szerint rendszeres kiképzési programok közül, amelyet Afganisztánon kívül tartanak.

Egy brüsszeli NATO-szóvivő megerősítette a kiképzés megkezdését a dpa német hírügynökségnek, de biztonsági okokból nem kommentálta a helyszínnel vagy egyéb részlettekkel kapcsolatos kérdéseket.

„A folyamatos pénzügyi támogatási és diplomáciai jelenléten túl, a NATO továbbra is támogatja Afganisztánt, többek között az afgán különleges erők részére az ország határain kívül nyújtott katonai kiképzésekkel. Ez a kiképzési program kezdődött most el” – erősítette meg a NATO szóvivője.

Az afgán katonák NATO-támogatásának az alapját a 30 szövetséges ország állam- és kormányfőinek döntése képezi. Ezen országok vezetői júniusi csúcstalálkozójukon biztosították Afganisztánt, hogy az ottani katonai küldetés befejezését követően is segítséget nyújtanak Kabulnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!