Túl sok információ

2018.08.08. 20:00

A Pentagon megtiltotta katonáinak a GPS-alapú alkalmazások használatát

Lőttek a népszerű fitnesz­applikációknak és a társkeresőknek – ugyanis komoly biztonsági kockázattal járnak.

A látszólag a magánszférát sértő intézkedés bevezetésére alapos oka volt az amerikai védelmi minisztériumnak, a GPS-alapú alkalmazások által begyűjtött – nyilvános – információkból ugyanis rendkívül érzékeny adatok, például katonai bázisok és kémállomások lokalizációja kerülhet illetéktelen kezekbe – számol be róla a Magyar Idők.

A lap cikke rámutat, hogy a szabadidős tevékenységek közösségi oldalakon való megosztása mára teljesen természetes részévé vált az életünknek, az átlagemberek számára a népszerű fitnesz­applikációk használata ma már nem egyszerűen divatos hóbort, sokkal inkább egyfajta státusszimbólum, hiszen egy adott alkalmazás mindent elmond a felhasználójáról.

Valójában a kelleténél többet is – hívják fel a figyelmet –, ez pedig igen nagy gondot okozhat akkor, ha a felhasználó történetesen az amerikai hadsereg kötelékében szolgál egy háborús zónában,

a testmozgás rögzítésével ugyanis az applikációk egyúttal azt is nyilvánosan elérhetővé teszik, hogy milyen útvonalakon gyakorlatoznak egyes egységek egy adott támaszponton.

A GPS-alapú alkalmazások és a katonai bevetés közötti első összeférhetetlenség még tavaly novemberben került a sajtó érdeklődésének fókuszába, amikor a Strava nevű népszerű fitnesz­applikáció nyilvánosságra hozta azokat a hőtérképeket, amelyeken könnyedén nyomon követhető, hogy világszerte milyen útvonalakon és mennyien használják az alkalmazást okostelefonon vagy sportórán keresztül.

Az Institute for United Conflict Analysts nevű katonai elemzőintézet ekkor hívta fel a figyelmet arra, hogy a térkép rendkívül érzékeny adatokat is láthatóvá tesz: az aktív katonai szolgálatot teljesítő Strava-felhasználók elhelyezkedése világosan megmutatja, hol töltik a felhasználók a testedzésre fordított időt – vagyis hogy hol vannak a katonai bázisok, ahol éppen szolgálatot teljesítenek.

Ezt követően ellepték az internetet az Afganisztánban teljesítő katonák mozgásait ábrázoló hőtérképek,

amelyeken nemcsak a katonai bázisok pontos helye határolható be, de még az épületek belső felépítése is, az alkalmazás ugyanis a felhasználók minden mozgását rögzítette.

A Pentagon az ehhez hasonló esetek miatt a minap úgy határozott, megtiltja katonáinak az összes GPS-alapú applikáció használatát, legyen szó fitneszalkalmazásról vagy valamelyik népszerű, tartózkodási hely alapján működő társkeresőről.

Az amerikai védelmi minisztérium ugyanakkor igyekezett meghagyni valamennyit a katonák intim szférájából, ezért a rendelet szerint az adott egység parancsnokára bízzák, engedélyezi-e az alkalmazások használatát az adott bevetés biztonsági kockázatait szem előtt tartva – ismerteti a cikk.

A GPS-alapú alkalmazásokkal egyébként nem csak az amerikai egységeknek gyűlt meg a bajuk: az Atlantic Council nevű amerikai agytröszt 2015-ben például nyílt forráskódú információk és a közösségi médiában fellelhető „digitális lábnyomok” feltárásával bizonyította az orosz csapatok jelenlétét a kelet-ukrajnai Donyec-medencében. A sikeres kutatás után a VICE News egyik riportere dokumentumfilmet is készített egyetlen orosz katona digitális lábnyomait felhasználva, hiteltelenné téve a hivatalos orosz retorikát, miszerint nem tartózkodnak orosz egységek a 2014-ben annektált kelet-ukrajnai területen.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Pixabay

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!