Ország-világ

2018.05.09. 12:23

A szaúdi légvédelem sikeresen semmisített meg jemeni ballisztikus rakétákat

Megsemmisített egy, a síita felkelők által Jemenből indított ballisztikus rakétát a szaúd-arábiai légvédelem a főváros, Rijád felett - közölte szerdán a Sky News Arabiya tévéállomás.

A sivatagi királyság fővárosában robbanások sorozatát lehetett hallani. Egy másik, ugyancsak Jemenből indított rakétát a Szaúd-Arábia déli részén fekvő Dzsizan városa felett lőttek le – tudta meg az MTI.

A síita húszi lázadók Anszar Allah nevű mozgalma megerősítette, hogy a két Badr-1-es típusú ballisztikus rakétával támadta a szaúdi légvédelem állásait.

Az elmúlt hónapokban jelentősen megszaporodott a Szaúdi-Arábia elleni rakétacsapások száma. Ezek célpontja többnyire a szaúdi főváros, valamint a szaúdi királyság déli tartományai, amelyek határosak Jemennel.

Rijádi tájékoztatás szerint eddig száz, felkelők által intézett rakétacsapást sikerült elhárítani.

Az ENSZ, a nyugati országok és Szaúd-Arábia azt állítja, hogy Irán látja el nagy hatótávolságú, Rijádot is elérni képes rakétákkal a húszikat. Teherán tagadja a vádakat.

Jemenben több mint három éve dúl polgárháború a kormányerők és a húszi felkelők között, akik 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország északi részén. A lázadók ellen 2015 márciusában a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció is hadba lépett, amely légi támogatással segíti a kormányt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!