hatalomátvétel után

2021.08.24. 20:05

A tálibok megtiltották az afgán állampolgároknak a belépést a kabuli repülőtérre

A tálib szóvivő szerint azért döntöttek így, mert egyre nagyobb a repülőtéren gyülekező tömeg.

A radikális iszlamista tálibok megtiltották az afgán állampolgároknak a belépést a főváros, Kabul repülőterére – derült ki Zabíhulláh Mudzsáhid tálib szóvivő keddi bejelentéséből, amelyet kabuli sajtótájékoztatóján tett.

Mudzsáhid közölte, hogy lezárták a repülőtérhez vezető utat. „Csakis a külföldi állampolgárok mehetnek oda, az afgánok nem” – mondta.

A tálib szóvivő szerint azért döntöttek így, mert egyre nagyobb a repülőtéren gyülekező tömeg, és „fennáll annak a veszélye”, hogy pánik tör ki, és az emberek agyontapossák egymást.

Mudzsáhid az amerikai erőket tette felelőssé a repülőtér környékén bekövetkezett egyes halálesetekért. „Az amerikaiak valami egészen mást csinálnak: amikor a tömeg összegyűlik, lőnek, és meghalnak emberek. Igen, emberekre lőnek, mi pedig meg akarjuk óvni az afgánokat ettől” – fogalmazott.

A kabuli repülőtéren drámai jelenetek alakultak ki, miközben tízezrek próbáltak elmenekülni az evakuációs légi járatokon a tálibok megtorlásától és szigorú iszlám törvénykezésüktől (saría) tartva. A repülőtéren kialakult kaotikus helyzetben legalább tíz ember vesztette életét azóta, hogy a tálibok augusztus 15-én elfoglalták Kabult.

A tálib szóvivő ezzel összefüggésben igyekezett megnyugtatni az afgánokat: „nincs ok menekülni, nincsen veszély”. „Térjetek vissza otthonaitokba, a munkátokhoz, a mindennapi életbe” – jelentette ki Mudzsáhid, aki arra kérte az Egyesült Államokat: ne bátorítsa az afgánokat az ország elhagyására. „Arra kérjük az amerikaiakat, hogy változtassanak politikájukon, és ne bátorítsák arra az afgánokat, köztük mérnökeinket, orvosainkat és katonáinkat, hogy elmenjenek (...). Szükségünk van rájuk, szükségünk van a tudásukra, ne vigyék őket el más országokba” – mondta.

A táliboknak a hatalomátvételt követő második sajtótájékoztatóján Mudzsáhid megismételte a radikális iszlamisták álláspontját, amely szerint elutasítják, hogy meghosszabbítsák a Joe Biden amerikai elnök által a külföldi csapatok kivonására kitűzött augusztus 31-i határidőt. A szóvivő szerint a határidő meghosszabbítása „egyoldalú döntés” lenne, amely egyúttal megsértené a tálibok megállapodását az Egyesült Államokkal.

A tálib szóvivő ezenkívül beszélt arról is, hogy elképzelésük szerint miként térnek vissza a nők munkahelyükre a hatalomátvételt követően. Mudzsáhid szerint a tálib vezetők egy olyan terven dolgoznak, amely meghatározza azokat a követelményeket és biztosítékokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a közigazgatásban és egyéb ágazatokban dolgozó nők biztonságos és összehangolt módon visszatérhessenek a munkába.

Mudzsáhid visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint a tálib mozgalmat bíráló újságírókat, aktivistákat, katonákat és másokat üldöznek. „Nincs ilyen listánk, nem üldözünk senkit. Fátylat borítottunk mindenre. Békét próbálunk teremteni. Egyetlen célunk az országunk építése” – fogalmazott.

A tálib lázadók – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború. Asraf Gáni afgán elnök ezt megelőzően elmenekült az országból.

A nemzetközi koalícióban részt vevő országok és más államok Kabul, valamint a szomszédos Pakisztán fővárosa, Iszlámábád repülőteréről menekítik ki saját állampolgáraikat és azokat az afgánokat, akik ottani missziójuk során együttműködtek velük, és a tálib hatalomátvétel miatt veszélyben érzik az életüket. A kabuli légikikötőn belül a nyugati koalíciós katonák – elsősorban amerikaiak – próbálják fenntartani a rendet, kívül pedig a tálib fegyveresek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!