közvélemény

2019.01.24. 12:23

A terrorizmust tartják a legnagyobb veszélynek a csehek

A nemzetközi terrorizmust, a szervezett bűnözést és a menekülteket tartják a csehek az országukat leginkább fenyegető veszélynek – derült ki egy országos felmérésből.

A CVVM közvélemény-kutató intézet tavaly novemberben készített felmérése szerint a nemzetközi terrorizmust a megkérdezettek 61 százaléka minősítette a legnagyobb veszélynek, míg a szervezett bűnözést és a menekülteket egyaránt 54-54 százalék. A megszólítottak 36 százaléka viszont gyakorlatilag ezek egyikét sem tartotta veszélyesnek.

A nemzetközi terrorizmust veszélynek minősítők aránya az utóbbi években csökken: 2016-ban ez az arány 71 százalék, 2015-ben pedig 81 százalék volt.

A nemzetbiztonsági kockázatok negyedik helyére a radikális vallási mozgalmak kerültek. Ezeket az emberek nem egészen 50 százaléka jelölte meg veszélyesnek.

A másik oldalon a csehek jóval kevésbé tartják veszélyesnek a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali mozgalmakat, a külföldi hírszerző ügynökségek tevékenységét, valamint az országban élő több mint félmillió külföldi állampolgárt.

A szélsőjobboldali csoportokat és a külföldi hírszerző hálózatokat a megkérdezettek 26, illetve 23 százaléka minősítette veszélyesnek.

A szélsőbaloldali csoportokat és a Csehországban élő több mint félmillió külföldi állampolgárt pedig egyaránt 22-22 százalék. Ezekben az esetekben aránylag magas azok aránya, akik a szélsőséges mozgalmakban és a külföldiekben nem látnak semmiféle veszélyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!