kommunikációs hadviselés

2018.07.22. 11:38

Az amerikaiak kampánnyal gyengítenék az iráni vezetést

Donald Trump amerikai elnök kormánya kampányt indított a teheráni vezetés támogatottságának meggyengítésére Iránon belül, hogy végül a társadalmi nyomás alatt hagyjon fel nukleáris programjával és a terrorszervezetek támogatásával – közölték meg nem nevezett amerikai tisztségviselők szombaton a Reuters hírügynökséggel.

A beszédekből és az Iránba irányuló online kommunikációból álló kampány erősíteni hivatott az amerikai kormány azon törekvését, hogy szigorú büntetőintézkedések újbóli kivetésével gazdaságilag megfojtsa Iránt – fejtette ki a féltucatnyi idézett jelenlegi, illetve volt tisztségviselő.

A kampányt különösen azóta erősítették fel, hogy az elnök május 8-án bejelentette: az Egyesült Államok részéről felmondja a hat nagyhatalom és Irán között 2015-ben megkötött nukleáris megállapodást, amelyben Teherán egyebek között vállalta, hogy nem fejleszt atomfegyvert.

A kampány koncepciója szerint rossz fényben tüntetik fel az iráni vezetőket, amihez időnként eltorzítanak bizonyos információkat, és olyan kijelentéseket tesznek, amelyek ellentmondanak a korábbi hivatalos washingtoni nyilatkozatoknak, köztük olyanoknak, amelyeket az előző amerikai kormányok tettek – fűzték hozzá az illetők.

Sem a Fehér Ház, sem a külügyminisztérium nem volt hajlandó reagálni az elmondottakhoz a Reutersnak.

Haszan Róháni iráni elnök vasárnap óva intette Donald Trump amerikai elnököt attól, hogy ellenséges politikát folytasson Teheránnal szemben. Arra szólította fel Trumpot, hogy – mint fogalmazott – ne ébressze fel az alvó oroszlánt, mert csak baj származhat abból. Nincs abban a helyzetben, hogy arra sarkallja az iráni nemzetet, az ország biztonsága és érdekei ellenében lépjen fel.

Egy meg nem nevezett, magas rangú iráni tisztségviselő a Reutersnek nyilatkozva elítélte Washington kampányát, és kijelentette, hogy az Egyesült Államok az 1979-es iszlám forradalom óta soha nem tudta meggyengíteni a teheráni kormányokat, és ezután sem fogja tudni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!