a határozott tettek ideje

2018.09.20. 06:48

Az ENSZ is segít az észak-koreai leszerelésben

António Guterres ENSZ-főtitkár szerdán a világszervezet segítségét ajánlotta fel az észak-koreai leszerelési folyamathoz.

Mun Dzse In dél-koreai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartott sikeres csúcstalálkozóját követően elérkezett a határozott tettek ideje – jelentette ki Guterres szóvivője, Stéphane Dujarric New Yorkban.

Hangsúlyozta: a világszervezet készen áll, hogy „a feleket minden olyan módon támogassa, amit ők hasznosnak ítélnek meg”.

Észak-Korea a csúcstalálkozón beleegyezett abba, hogy nemzetközi szakértők jelenlétében véglegesen leszereli a jongbjoni atomlétesítményt és a Szohe rakétakísérleti telepet, az Egyesült Államok – közelebbről meg nem határozott – intézkedéseiért cserébe. „Megállapodtunk, hogy a Koreai-félszigetet a béke földjévé tesszük, amely mentes lesz az atomfegyverektől és a nukleáris fenyegetéstől” – jelentette ki Kim.

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben üdvözölte a Korea-közi csúcstalálkozó eredményeit.

Mun és Kim csütörtökön, a találkozó zárónapján, a kínai határon fekvő Pektu-hegyre látogatott, amely szakrális jelentőséggel bír minden koreai számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!