gyalázatos stílus

2020.04.02. 11:57

Az Európai Néppárt elnöke vírushoz hasonlította Orbán Viktort

Donald Tusk a pártcsaládból való kizárással fenyegette meg a Fideszt. A Néppárt elnökét Orbán Viktor pénteken írt levele dühíthette fel, amelyben azt kérte a pártcsalád tagjaitól: a válságidőben valóban a vírus jelentette veszélyre összpontosítanak.

Nem csitultak a rendkívüli kormányzati intézkedések meghozatalát lehetővé tevő magyar koronavírus-törvény körüli indulatok – írja a Magyar Nemzet. Donald Tusk néppárti vezető, az Orbán-kormány kritikusa a párt tagjainak szerdán küldött levelében azt írta: „Az Európai Néppártnak (EPP) felül kell vizsgálnia eddigi álláspontját a Fidesz tagságáról”. Hozzátette: bár korábban sokan nem akarták kizárni a Fideszt a pártból, idővel ismét el kell gondolkozni a kérdésen. „Most fontosabb dolgunk is van, a világjárvány legyőzése a prioritás, de eljön az idő, amikor ismét mérlegelhetitek az álláspontotokat” – üzente.

A lap hozzáteszi: a lengyel exminiszterelnök 24 órán belül sokadszorra kezdett fenyegetésbe. Novák Katalin az egyik ilyen bírálatra, miszerint Orbán Viktor győzelme egyenlő az EU lerombolásával, a magyar kormányfő pedig oltás helyett vírushoz hasonlóan viselkedik, úgy reagált: nem mi jelentünk veszélyt az unióra, hanem azok, akik elfedik az igazságot, és akkor is feszültséget szítanak, amikor az egységre és a járvány legyőzésére kellene törekedni. „Engem meglep, hogy éppen Donald Tusk az, aki már az EU-t temeti” – tette hozzá a Fidesz külügyekért felelős alelnöke, egyúttal károsnak és megalapozatlannak nevezve a kormánypárt néppártból való kizárására tett törekvéseket.

Orbán Viktor levele dühíthette fel Tuskot

Donald Tuskot Orbán Viktor múlt pénteki levele dühíthette fel ennyire – világít rá a Magyar Nemzet egy másik cikke. Eszerint a magyar kormányfő nyilvánosságra került, múlt pénteken írt levelében arra sürgette az Európai Néppárt tagpártjainak vezetőit, hogy a pártcsalád a válságidőben valóban a vírus jelentette veszélyre összpontosítson. A március 27-i keltezésű dokumentum létéről a Financial Times számolt be német kormányzati forrásokra hivatkozva, ugyanis Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnök is megkapta a levelet.

„Ezekben a nehéz időkben a szokásosnál is nagyobb jelentőséggel bír, hogy egységesek maradjunk és támogassuk a másikat” – írja a Orbán Viktor miniszterelnök, majd hozzáteszi: aggasztó, hogy Donald Tusk, az Európai Néppárt lengyel elnöke belpolitikai játszmákra használja a pártcsaládot. „Az elnöknek még békeidőben sem szabadna a személyes belpolitikai érdekeit szem előtt tartania, nemhogy egy válsághelyzetben” – írja Orbán Viktor, azt is hangoztatva: Tusk a liberális és baloldali retorikának is aláveti magát, amikor megalapozatlan vádakkal illeti a tagpártok demokráciához való viszonyát. „Miután Európa leküzdi a világjárványt, alkalmunk nyílik rá, hogy levonjunk a következtetéseket és értékeljük a különböző megoldásokat – érvel a kormányfő a levélben. Azt is a néppártiak figyelmébe ajánlja: „Ez nem játék. Minden tagállamban a polgárok élete forog kockán” idézi a miniszterelnököt a lap.

Bírálat a Néppárt bal szárnyáról, objektívebb vélemény az Európai Bizottságtól

A magyar törvény apropóján az otthon ellenzékben lévő Dán Néppárt egyetlen európai parlamenti képviselője a 13 képviselőt adó Fidesz kirúgását kezdeményezte a néppártból, és hasonló álláspontra helyezkedett a magyar kormány egy másik rutinos bírálója, Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter is, a Szocialista Munkáspárt politikusa, aki a német Die Welt hasábjain követelte, hogy hazánk ezentúl ne ülhessen oda az uniós tárgyalóasztalokhoz.

Az Európai Bizottság berkeiben azonban a lap szerint objektívebb álláspontra helyezkedtek. A testület tegnapi, brüsszeli tájékoztatóján elhangzott, hogy a magyar rendkívüli intézkedéseket is tárgyalta az Euró­pai Bizottság, ám az összes tagállamra ugyanazok, az Ursula von der Leyen által már ismertetett szempontok vonatkoznak.

”Az alapvető jogok, a véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a jogállamiság tiszteletben tartása„ – sorolta ezeket a bizottsági szóvivő, megerősítve, hogy az elnök keddi közleménye sem kifejezetten Magyarországnak, hanem az összes EU-országnak szólt.

Az európai balliberálisok és zöldek kritikái közepette Varga Judit magyar igazságügyi miniszter az ORF osztrák országos közszolgálati televízió egy műsorában jelentette ki, hogy objektív tényezők alapján döntenek majd a vészhelyzet időtartamáról. ”A parlamentnek nagyobb hatásköre van, mint általában, ugyanis bármikor visszavonhatja a kormánynak adott felhatalmazást, visszavonhatja a védekezésről szóló törvényt„ – fejtette ki. A miniszter később Facebook-oldalán a szerinte „luftot rúgó” Jean Asselbornnak is üzent. „Javaslom külügyminiszter úrnak, hogy tanulmányozza a jogszabály szövegét” – írta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!