Választás 2018

2018.03.24. 15:52

Az LMP szerint a Fidesszel maradna a szegénység

Az LMP szerint amennyiben a Fidesz folytatja a kormányzást, akkor Magyarországon szegénység maradna, és tovább növekedne a társadalmi szétszakítottság.

Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatón a kormányváltás szükségességnek legfontosabb indokának nevezte azt, hogy az elmúlt 8 évben nem csökkent a szegények száma, így továbbra is 3,5 millióan élnek mindennapi nélkülözésben.

A kormány igazságtalan társadalom- és adópolitikája emellett soha nem látott jövedelmi különbségeket is okozott – mondta, példaként említve, hogy az ország egymillió legszegényebb és egymillió legtehetősebb lakosának keresete között 2010-ben nyolcszoros, hat évvel később pedig már közel tízszeres volt a különbség.

Az LMP politikusa hangsúlyozta, a Fidesznek azért is távoznia kell a hatalomból, mert nem tudott létrehozni életképes gazdasági modellt, a növekedés mögött ugyanis kizárólag a multinacionális vállalatok és az uniós támogatások állnak, miközben a magyar kis- és középvállalkozások lemaradásban vannak.

A Fidesznek emellett azért is mennie kell, mert intézményesítette a korrupciót, és közben félelembe taszította az embereket, aminek eredményeként egy szorongó, örömtelen társadalom alakult ki, sokan pedig csak a külföldre menekülésben látják az egyetlen kiutat – fejtette ki Schmuck Erzsébet.

Kiemelte, az LMP ezzel szemben általános béremeléssel, igazságosabb családtámogatással csökkentené a társadalmi egyenlőtlenségeket, a hazai kis- és középvállalkozások megerősítésével stabil lábakra állítaná a gazdaságot és véget vetne a gyűlöletkeltő politikának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!