van bizonyíték

2021.05.28. 20:36

Az Oscar-díjas színész szerint ellopták Trumptól az elnökválasztást

Az amerikai híresség Soros Györgyöt nevezte meg felelősként, aki több tízmillió dollárral támogatta az ellenkampányt.

A 2020-as választásokat Donald Trump volt elnöktől „ellopták”, nagyrészt Soros György, milliárdos demokrata adományozónak köszönhetően – jelentette ki Jon Voight, amerikai színész. „Annyi bizonyíték van rá, hogy egy ellopott választásról volt szó”, mondta Voight a The Truth with Lisa Boothe című podcast műsorban.

Az Oscar-díjas színész szerint „Soros rájött, hogy Trumpot az amerikai nép választotta meg, és azt mondta: „Ez katasztrófa.” És ezt komolyan is gondolta”. Voight szerint Soros „felvette a kesztyűt” Trump 2016-os győzelme után, és missziójává tette, hogy ”soha többé ne fordulhasson elő ilyen„ – írja a V4NA Hírügynökség.

Az amerikai választási törvények lehetővé teszik úgynevezett Politikai Akcióbizottságok (PAC) létrehozását. Ezek a szervezetek a kampányra felajánlott adományok összegyűjtését koordinálják. A szövetségi választási kampányról szóló törvény 1974-ben történt módosítása ugyanis maximálta az egyének részéről a jelölteknek vagy a pártoknak juttatható anyagi támogatást, a választási akcióbizottságoknak azonban lehet pénzt juttatni, és ezek továbbíthatják a választási pénzeket.

Éppen ezért Soros sem hezitált és megalapította a Democracy PAC nevezetű akcióbizottságát, amelyet jól kitömött pénzzel.

Az Egyesült Államok Szövetségi Választási Bizottságának (Federal Election Commission) adatbázisa szerint a Democracy PAC 77,7 millió dolláros bevételre tett szert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!