Kárpátalja

2021.06.10. 22:15

Az ukrajnai magyarok őshonosként való elismerését kéri az ukrán elnöktől a KMKSZ

Brenzovics László elnök a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nevében levélben kérte csütörtökön az ukrán államfőt, hogy az Ukrajnában élő magyarokat sorolják az őshonos népek közé.

A levél szerzője rámutat, hogy az ENSZ dokumentumai szerint az őshonos népek „független országokban élő népek”, mivel ők azok leszármazottai, akik abban az országban vagy földrajzi területen éltek, amely a jelenlegi ország részét képezi, az országrész meghódításakor vagy gyarmatosításakor, illetve a meglévő államhatárok megállapításakor, jogi státuszuktól függetlenül megőrizték társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai intézményeik egy részét vagy egészét.

Magyarország a területén legalább 100 éve élő nemzetiségeket, így az ukránokat is „történelmi nemzetiségként tartja számon” – fogalmaz a levél. Emlékezteti Zelenszkij elnököt, hogy a magyar népcsoport több mint ezerszáz éve él a Kárpát-medencében, többek között Ukrajna területén, így – mint Brenzovics fogalmaz – „teljes joggal tart igényt őshonos népként való elismerésre”.

Az ukrán államfő által nemrégiben a parlament elé terjesztett, Ukrajna őshonos népeiről szóló törvénytervezet azonban az országban élő magyarokat és több más nemzetiséget nem sorol az őshonos népek kategóriájába. A KMKSZ elnöke által jegyzett levél sérelmezi, hogy ennek indokaként egyes esetekben (például magyarokéban) azt hozzák fel érvként, hogy az adott nemzetiségnek van anyaországa, míg más esetben (például a cigányokéban) nem is indokolják.

A levélben Brenzovics rámutat, hogy az effajta diszkrimináció elfogadhatatlanságát a Velencei Bizottság is szóvá tette. Ezért a KMKSZ azt kéri, hogy „figyelembe véve a történelmi tényeket, a világban és Európában meglévő gyakorlatot, illetve az országok közötti viszonosság elvét, az Ukrajnában élő magyarokat sorolják az őshonos népek közé”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!