konferencia

2018.11.27. 21:19

Beneda Attila: a magyar kormány családtámogatási rendszere listavezető Európában

Fontos, hogy a fiatalabb korosztállyal meglegyen a kapcsolat.

Magyarország célja, hogy a családalapítás előtt álló fiatalok olyan támogatásokat kapjanak az otthonteremtéshez, a gyermekneveléshez vagy a bölcsődei ellátáson keresztül a gyermekfelügyelethez, melyek segítik őket abban, hogy bátran igent tudjanak mondani a gyermekvállalásra – közölte a család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár kedden Brüsszelben.

Beneda Attila az Egy családbarátabb Európa felé címmel, az Európai Parlamentben a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) közösen rendezett konferencián kifejtette, Magyarországon 2018 a Családok Éve, melyről így az év végéhez közeledve elmondhatjuk, igyekeztünk még inkább középpontba helyezni a családi értékeket, még több támogatást adni a magyar családoknak.

A kormány 2010 óta folyamatosan bővíti a családtámogatások rendszerét, melynek tekintetében Magyarország listavezetővé vált Európában

- emelte ki.

A helyettes államtitkár elmondta, az elmúlt években Magyarország bizonyította, hogy a családpolitika terén kimagaslót alkotott, tekintettel a családtámogatási rendszer rugalmasságára, kiszámíthatóságára és értékállóságára. Kiemelte, jelenleg Európában Magyarország fordítja GDP-arányosan a legtöbbet a családtámogatásokra, amelyet az európai közvélemény is elismer.

Fontos, hogy a fiatalabb korosztállyal meglegyen a kapcsolat a több gyermek vállalását akadályozó tényezők azonosítása érdekében, a demográfiai problémák megoldására – emelte ki.

Hölvényi György a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője köszöntőjében kijelentette,

a fiatalok vezethetik ki Európát a demográfiai hullámvölgyből és ők azok, akik az európai népesedési fordulat lehetőségét jelentik.

Fontosnak nevezte, hogy ameddig számos európai országban a család ügye a pártpolitika része lett, addig Magyarországon ez a kérdés a pártpolitika felett áll. A család kérdésének össznépi stratégiának, pártokon felülálló témának kell lennie. Családok nélkül Magyarország nem fog tudni boldogulni. Minden igyekezettel segíteni kell a gyermekeket vállaló családokat – húzta alá.

A képviselő szerint a rendezvény provokáció abban az értelemben, hogy újra üggyé szeretné tenni a családot az unióban. A biztos alapok megteremtésében a magyar kormány Európa-szerte jó példával jár elöl, az élére állt ennek a fontos ügynek. A demográfiai problémákat a kormány a magyar családok támogatásával akarja megoldani.

Világosan kell látni, hogy

az Európai Unióban és Magyarországon is a család helyét meg kell erősíteni, ahol ez veszendőben van, ott újra meg kell találni

- mondta.

Kijelentette, a család a társadalom magja, alapköve. Annak ellenére, hogy a családpolitika nemzeti hatáskörbe tartozik, résen kell lenni, ha európai jogalkotásról van szó. Mindenkit, aki felelősséggel gyermeket vállal, segíteni kell ebben a törekvésében – szögezte le.

Leszögezte, a migráció nem jelenthet megoldást a demográfia kérdésére.

Családra nem csak demográfiai okokból, vagy a munkaerő szempontjából van szükség, hanem egy ország kultúrájával, gazdaságának egészével kapcsolatban is.

Ha egy ország mégis úgy gondolja, hogy a migráció megoldást jelenthet ezekre a problémákra, az semmiképp se kényszerítse rá másokra ebbéli akaratát – emelte ki.

Akkor csináljuk jól a családpolitikai munkát, ha a családok szempontjai minden egyes szakpolitikai döntést átitatnak – húzta alá a kereszténydemokrata politikus.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő a konferencián hangsúlyozta,

a társadalom legalapvetőbb élő sejtje a család, amelyből felépül a társadalmi ökoszisztéma.

Kiemelte, csak erős családok tehetik Európát erőssé. Éppen ezért a családbarát kezdeményezésekbe és politikákba való befektetés a jövőbe való befektetést jelenti.

Magyarország ezt felismerve évek óta komoly figyelmet fordít a családok támogatására, a jelen demográfiai kihívásainak megoldását a családalapításra készülő fiataljai támogatásában látja. Ennek érdekében együtt kell dolgozni az európai politikusokkal, hogy erős családok jöhessenek létre – tette hozzá a politikus.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke kiemelte, a családpolitika sokkal mélyebben befolyásolja a mindennapi életet, mint azt sokan gondolják.

Nem lehet jól működő gazdaságot, társadalmat építeni családok nélkül.

Az európai politikának számolnia kell a családszervezetek által képviselt széleskörű társadalmi igényekkel.

El kell mondani azt is, hogy a házasság és család egy férfi és egy nő szeretetközössége. Olyan lelki és szellemi kapocs, amely a gyermekvállalással válik még teljesebbé – húzta alá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!