Járvány

2021.01.21. 12:39

Benkő: minden körülmények között garantálni kell a biztonságot!

A katonák többféleképpen segítik a koronavírus-járvány elleni védekezést.

Magyarország, a magyar emberek biztonságát minden körülmények között garantálni kell – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.

Benkő Tibor azt mondta: a járványhelyzetben is folytatni kell a haderőfejlesztési programot, ami garantálja ezt a biztonságot.

A katonák többféleképpen segítik a koronavírus-járvány elleni védekezést. A kórházparancsnoki rendszerben most is 29 kórházban vannak ott, és 93 egészségügyi intézményben csaknem 1400 katona segíti az egészségügyi dolgozók munkáját, az intézmények folyamatos működését.

Igény szerint folytatják a fertőtlenítést, két megyében pedig a határzárási feladatban segítik a rendőrök munkáját – sorolta.

Mindemellett a déli határszakasz védelmében is közreműködnek a katonák – tette hozzá Benkő Tibor, kiemelve: a migrációs nyomás egyre erősebb, egyre többen próbálnak illegálisan belépni Magyarország területére.

Kitért arra is, hogy a NATO-csatlakozáskor az ország vállalta: képes lesz nemzetközi együttműködésben részt venni. Ennek része, hogy a katonák kiképzésük, felkészítésük során nemzetközi ismereteket, módszereket is elsajátítsanak.

Az elmúlt években csaknem 200 tiszt és 800 altiszt, vagyis csaknem ezer katona vett részt különböző olyan nemzetközi tanfolyamon, iskolajellegű képzésen, amelyet beosztása előírt, illetve megkövetelt – ismertette a honvédelmi miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!