Biztonság

2018.08.30. 16:07

Benkő Tibor: Európának képesnek kell lennie polgárai megvédésére

Európának, az Európai Unió nemzeteinek képesnek kell lenniük saját állampolgáraik megvédésére – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter Bécsben, az Európai Unió tagországai védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozásán.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) közleménye szerint az Európai Unió védelmi miniszterei informális találkozón egyeztettek az osztrák fővárosban szerdán és csütörtökön. A konferencia legfontosabb témája Európa biztonsága és annak közös, az európai nemzetek együttműködésével történő szavatolása volt – írták a közleményben.

Benkő Tibor az értekezletek után elmondta: a konferencián annak a megoldását próbálták keresni, elfogadtatni, hogy Európa biztonságának az európai népen, az európai országokon kell múlnia. „Nekünk kell gondoskodni saját magunkról” – fogalmazott.

Az európai kontinenst érintő fenyegetések kapcsán kiemelte: annak ellenére, hogy vannak olyan nemzetek – mint például Magyarország is -, amelyek különböző jogi, fizikai és egyéb intézkedésekkel megfékezték az illegális migrációt, látható, hogy Európa számos országába a mai napig is érkeznek illegális bevándorlók. „Ez az illegális migráció táptalajt biztosít a terrorizmusnak is” – hangsúlyozta a miniszter, felidézve: 2015 őszén nagyon sok olyan ember lépett be Európába – Magyarországon keresztül is -, akikről később kiderült, hogy különböző terrorszervezeteknek voltak tagjai.

Az európai összefogásról Benkő Tibor azt mondta: a védelmi együttműködést mindenképpen úgy kívánják kialakítani, hogy az így létrejövő közös képességek kiegészítsék és ne duplikálják a NATO-tagságnak köszönhetően már létező képességeket. A miniszter szerint erre elsősorban politikai szinten kell megoldást találniuk.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarország támogatja a Nyugat-Balkán államainak csatlakozását az Európai Unióhoz, ezzel is garantálva Európa déli határainak biztonságát – írta a HM közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!