Szociálpolitika

2020.09.16. 14:43

Bővül az egyházi szociális ellátórendszer

A kormány kétmilliárd forint hazai forrással támogatja az egyházi szociális ellátórendszer bővítését – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Debrecenben.

Fülöp Attila a Szent Erzsébet Otthon előtt tartott tájékoztatón azt mondta,

ebből a forrásból 42 fenntartó valamennyi egyházi intézmény az ország csaknem száz helyszínén bővíti szociális ellátórendszerét új intézmények építésével, illetve meglévő intézményeik kapacitásának növelésével.

A támogatás az alapszolgáltatásokra nappali intézmények, segítség nyújtás, fogyatékosokat támogató szolgálat és a szakellátásra elsősorban az idősotthonok bővítésére is kiterjed hangoztatta.

Hozzátette:

a támogatási döntés 724 férőhelyet érint, amelyek meglévő idősotthonok bővítésével, illetve újak építésével jönnek létre.

A kormány a szociális területen is stratégiai partnerként tekint az egyházakra mondta Fülöp Attila magyarázatul hozzátéve: egyrészt azért, mert a szociális munkavégzés nemcsak az érintettek fizikai állapotáról, hanem a lélek rendbetételéről is szól, másrészt azért, mert az egyházaknak több évszázados, évezredes tapasztalatai vannak ezen a területen. Már akkor is segítettek, amikor még nem volt szociális ellátó rendszer, számukra ez természetes működésükből eredő misszió, nem újkori jogszabályi kötelezettségen alapul fogalmazott a szociális államtitkár Debrecenben.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi római katolikus megyéspüspök hozzátette: a program keretében bővítik a jelenleg 98 idős ember gondozására alkalmas debreceni Szent Erzsébet Otthont, ahol újabb tíz családnak tudnak majd segíteni.

A 74 idős embernek otthont adó nyíregyházi Seregély István Papi Szociális Otthont további 25 fő befogadására teszik alkalmassá, Hajdúszoboszlón 99 fős szociális otthont, Hajdúböszörményben pedig 50 fős idősotthont építenek ismertette a püspök.

Palánki Ferenc köszönetet mondott, hogy

a kormány kérésüknek eleget téve támogatja az egyházi szociális ellátórendszer bővítését a férőhelyfejlesztéssel, és az ellátottak normatív támogatásának biztosításával.

A megyéspüspök azt mondta, az idősotthoni szolgálat az isteni szeretet megmutatkozásának lehetősége számunkra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!