Járvány

2021.03.09. 13:34

Brazíliában is gyártják már az AstraZeneca vakcináját

Brazíliában is elkezdődött az AstraZeneca gyógyszergyár vakcinájának a nagyüzemi előállítása – közölte a helyi média.

A brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű, adenovírust használó oltását a Rio de Janeiró-i Fiocruz intézetben állítják elő. Az első, hétfőn üzembe helyezett gyártószalagon háromszázezer dózist állítanak elő naponta, és március végére üzembe helyeznek még egy gyártósort.

A vakcina átment a szükséges teszteken, és várhatóan már március végére legyártanak a brazil egészségügyi minisztériumnak 3,8 millió adag oltóanyagot. A minap érkezett alapanyagok felhasználásával 12,2 millió dózist tudnak előállítani, ami táplálja azt a reményt, hogy áttörés érhető el az oltási kampányban a gyorsan terjedő járvány közepette. A latin-amerikai térség legnagyobb gyógyszergyáraként számon tartott Fiocruzban azzal számolnak, hogy az év közepére 110 millió dózist állítanak elő importált alapanyagok használatával, és a technológia átadása után az év második felében ugyanekkora mennyiséget, de már teljesen önállóan.

A legnagyobb dél-amerikai országban, a 209 milliós Brazíliában januárban vette kezdetét az oltási kampány, és eddig 8,5 millió ember – a lakosság mintegy négy százaléka – kapta meg az oltás első adagját.

Brazíliában a járvány kezdete óta több mint 11 millió embert kapta el a fertőzést, és több mint 266 ezren haltak bele a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe. A halálesetek számát illetően Brazília a második a világon az Egyesült Államok után, a fertőzöttek számában pedig a harmadik, az Egyesült Államok és India áll előtte. Az elmúlt hét volt a legtragikusabb a járvány kezdete óta: mintegy tízezer ember halt meg.

Az IBGE brazil statisztikai hivatal kimutatása szerint az ország gazdasága 4,1 százalékkal zsugorodott tavaly a járvány miatt, a legnagyobb esést produkálva azóta, hogy az IBGE 1996-ban elkezdett ilyen méréseket készíteni.g

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!