bűnért bűnhődés

2017.10.11. 17:27

Brutálisan megverte kutyáit egy férfi, börtönt kapott érte

Az állatkínzót először csak közérdekű munkára ítélték, később azonban súlyosbították az ítéletet.

Az eset Hajdúszoboszlón történt még tavaly nyáron. A kutyák olyan súlyosan megsérültek, hogy végül a hatósági állatorvosnak el kellett altatnia őket – közölte a bíróság sajtószóvivője az MTI-vel.

Tatár Tímea tájékoztatása szerint a másodfokú ítélet értelmében a férfinak hat hónapra kell börtönbe vonulnia, és még négy hónap, korábban garázdaság miatt kiszabott szabadságvesztést is le kell töltenie.

Nem ismert kegyelmet

A bíróság részletesen leírja a férfi szörnyű tettét: amikor tavaly június 17-én hazaért, megtudta, hogy két kutyájuk ismét megtizedelte a baromfiudvart. A kutyák miatt szóváltásba került élettársával, majd felkapott egy csaknem 60 centiméteres vascsövet és legalább öt-öt, nagy erejű ütést mért a hét hónapos ebekre. A fekete színű nőstény és a tigriscsíkos kan kutya is a koponyáján szenvedett súlyos sérüléseket.

A férfi a bántalmazás után a két kutyát – még élve – egy zsákba rakta, bekötötte a zsák száját, majd a házuktól 30-50 méterre egy búzatábla széléhez vitte. A környéken hallani lehetett a kutyák vonyítását, és szemtanúi is voltak a történteknek, egyikük értesítette a rendőrséget.

A szalmával letakart zsákból végül járőrök vették ki a sérült kutyákat, majd riasztották a hatósági állatorvost is. Az állatok az ütések miatt órákig tartó szenvedés után pusztultak volna el, ezért az állatorvos úgy döntött, hogy elaltatja a kutyákat.

Nem emlékezett rá, hányszor ütött

A bűncselekményt a vádlott már a helyszínen beismerte, tettét a bíróságon sem tagadta, csak az ütések számára emlékezett másként. Ez azonban ellentmondott a szemtanúk vallomásainak. A hatósági állatorvos is legalább 2-3 ütést állapított meg, de nem cáfolta azt sem, hogy az állatok 4-5 ütést is elszenvedhettek. Azzal, hogy a kutyák az ütlegelés következtében csak hosszas szenvedés után pusztulnak el, a bíróság szerint a vádlott is tisztában volt.

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság első fokon ez év májusában 270 óra közérdekű munkára ítélte a vádlottat. Fogházba akkor kellett volna mennie, ha önhibájából nem végzi el a közérdekű – fizikai – munkát. A Debreceni Törvényszék ezen az ítéleten súlyosított most másodfokon.

A bíróság a bántalmazás brutalitása mellett súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott visszaeső és a bűncselekményt feltételes szabadság időtartama alatt követte el. A bűncselekmény emellett kétszeres minősítésű, hiszen különös szenvedést és több állat pusztulását okozta.

A Debreceni Törvényszék ítélete jogerős, vagyis a férfit már semmi nem mentheti meg a börtöntől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!