Halálos kór

2019.11.17. 12:54

Bubópestissel fertőzött beteget kezelnek Kínában

A férfit, aki bolhacsípéstől fertőzödhetett meg, karanténba zárták.

Bubópestissel fertőzött beteget kezelnek a Kína északi részén fekvő Belső-Mongólia Autonóm Területen – adta hírül vasárnap a China Daily című kínai pártlap a helyi egészségügyi hatóságok közlésére hivatkozva.

Az 55 éves férfi, aki a Mongóliával határos Hszilingol régióban, egy kőbányában dolgozott, napok óta tartó láz miatt került kórházba, ahol később bubópestis-fertőzéssel diagnosztizálták. A férfi a múlt hét elején a kőbánya területén saját kezűleg megnyúzott és megevett egy vadnyulat, ekkor fertőződhetett meg a betegséggel, amely bolhacsípéssel terjed – derül ki a belső-mongol egészségügyi bizottság közleményéből.

A diagnózist követően a pácienst karantén alá helyezték, kezelése pedig jelenleg is folyik.

Orvosi megfigyelés céljából karantén alá helyeztek még további 28, a beteggel kapcsolatban álló embert, akik közül vasárnapig senkinél nem jelentkezett semmilyen kóros tünet – áll a közleményben.

Fan Meng-kuang, a belső-mongol járványügyi központ igazgatóhelyettese aláhúzta: ez az eset semmilyen összefüggésben nem áll annak a két, szintén a Hszilongol régióból származó páciensnek a fertőzésével, akiket jelenleg tüdőpestissel kezelnek egy pekingi kórházban.

Mongóliában már ölt a kór

Idén áprilisban a szomszédos Mongóliában is felütötte a fejét a betegség: akkor egy házaspár veszítette életét búbópestis-fertőzés következtében, miután a férfi mormotára vadászott, majd feleségével közösen elfogyasztották a leölt állatot.

A bubópestist bakteriális fertőzés okozza, és a kórokozót főleg rágcsálókon élősködő bolhák terjesztik. A betegség orvosi segítség nélkül 24 órán belül halálos lehet. Évente átlagosan mintegy 600 pestises megbetegedést jelentenek világszerte; a legtöbbet a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Madagaszkáron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!