Ország-világ

2021.08.30. 06:45

Bulgária már migránsáradatra készül

Egy hónapon belül közvetlenül a bolgár határokon afgánok tömeges megjelenésére lehet számítani – figyelmeztetett Bojko Raskov bolgár ügyvivő belügyminiszter, titkosszolgálati előrejelzésekre alapozva állításait.

A jelentések szerint nagy tömegek hagyták el Afganisztánt, amelyek Törökországon át Bulgária felé tartanak. Idén júliusban már hatszoros migrációs növekedést jelentettek a belügyi szervek az előző év azonos időszakához képest – írja a Magyar Nemzet.

A helyzet nem csitul: az illegális határátkelések száma augusztusban 17 százalékkal haladta meg a júliusi adatokat.

A migránsközpontok hamar telítődnek, kapacitásuk háromnegyedét máris kihasználták, 953-an vannak a meglévő 1200 férőhelyen.

Sztefan Janev, ideiglenes ügyvivő kormányfő is válaszolt az afganisztáni menekülthullámmal kapcsolatos aggodalmakra. Elmondta, az illegális bevándorlás erősödése miatt az ügyvivő kormány a járőri szolgálatokat hatszáz fővel emelte, illetve technikai erősítést, megfigyelőberendezéseket és terepjárókat vezényelt a határra. A fegyveres erők is készen állnak, hogy szükség esetén a járőrszolgálatokat szárazföldön további hatszáz fővel erősítsék, a levegőben és a tengeren is segítik a határvédelmet.

Az ügyvivő kormányfő elismerte, hogy a határokon a kerítés néhol nincs jó állapotban és sürgős felújításra szorul, de szerinte ezt az elkövetkező egy-két hónapban kivitelezhető.

Janev szombaton személyesen is szemrevételezte a kerítést a bolgár–török határon, és megnyugtatónak ítélte a helyzetet. A fokozódó migránshelyzettel kapcsolatban nyilatkozott Eleonora Mitrofanova, Oroszország szófiai nagykövete is. Szerinte az afgán migránsok nem Bulgária, Magyarország és Lengyelország felé, hanem Nyugat-Európa felé igyekeznek, mert ott jobban a körülmények.

A bolgár–török határ egyben az Európai Unió külső szárazföldi határa, és útjába esik a migránsáradatnak, az itt felépített kerítést Orbán Viktor is meglátogatta még 2016-ban. A bolgár–görög határon viszont nem épült kerítés, de ott a domborzati viszonyok miatt nehezebb a határon való átkelés. Bulgária egyébként korábban hetven afgán befogadását vállalta, akik segítették a kabuli bolgár nagykövetség munkáját.

Közben az egykori birkozó, Dinko Valev, aki 2016-ban „migránsvadászként” szerzett nemzetközi hírnevet magának, újra színre lépett.

„Amikor Boriszov hatalmon volt, valamilyen módon megállította őket. Én is jártam a határokat, és megállítottam őket. Aztán a migránsáradat meggyengült, és én is megálltam. De ahogy most figyelem a dolgok állását, újra kezdhetem”

– kommentálta az afganisztáni migránsokkal kapcsolatos helyzetet a férfi, aki korábban saját kezével „toloncolta vissza” önhatalmúlag a határsértőket. „Egy idős asszony Dragománból, a bolgár–szerb határtól telefonált, hogy a migránsok ellepték a kertjét és mindenét elvitték. Ez szinte mindennapos” – panaszolta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!