kettőt egy csapásra

2019.03.19. 15:47

Drogdílereket fogtak egy fővárosi házibuliban

A rendőrök rongálás miatt mentek ki a helyszínre.

A rendőrség közleménye szerint múlt szombaton a Budapest IX. kerületi, Mester utcai lakás átkutatásakor a rendőrök több mint 20 gramm kokaint, 200 gramm speedet, 550 metamfetamin tartalmú tablettát, hárommillió forint készpénzt és valutát, okmányokat, valamint egy digitális mérleget foglaltak le.

A rendőrök a lakás lépcsőházában igazoltatták az éppen távozó 20 éves V. Richárdot és a 21 éves B. S. Olivért, akiknél kábítószereket és körözött okmányokat találtak.

Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a rongálás B. S. Olivérhez köthető, aki – feltehetően kábítószer hatása alatt – összetörte a lakás berendezési tárgyait. Továbbá megállapították, hogy ezalatt V. Richárd veszekedés közben megütötte egyik ismerősét a lakásban.

A rendőrségen V. Richárdot kábítószer-kereskedelem bűntett, okirattal visszaélés vétség és testi sértés bűntett kísérlet miatt, míg B. S. Olivért kábítószer-kereskedelem és rongálás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az illetékes bíróság elrendelte a két férfi letartóztatását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!