segítség

2019.11.19. 14:25

Egymillió eurós rákkutatási díjat adományoz egy portugál alapítvány

A díj a világ legnagyobb pénzjutalommal járó elismerése a rákkutatás és -gyógyítás területén.

Egymillió euró (335 millió forint) pénzdíjjal járó díjat alapított a portugál Champalimaud Alapítvány a daganatos betegségek kutatásában és gyógyításában elért eredmények elismerésére.

A díj a világ legnagyobb pénzjutalommal járó elismerése a rákkutatás és -gyógyítás területén.

„A rák több mint egy évszázada minden más betegségnél jobban foglalkoztat és tölt el félelemmel minket” – fogalmazott az alapítvány közleményében.

Mint írták, miközben a betegség biológiájáról egyre nő a tudásunk, és sokat fejlődött a megelőzés, a diagnózis és a kezelés, a legtöbb országban továbbra is emelkedik a daganatos betegség okozta halálozások száma.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján világszerte a rák a második vezető halálok, 2018-ban a becslések szerint 9,6 millió ember halálát okozta.

A lisszaboni székhelyű alapítványt, amely idegtudománnyal és rákkutatással foglalkozik, a 2004-ben elhunyt vagyonos üzletember, Antonio Champalimaud hagyatékából állították fel, az igazgatóság munkájában több volt hazai és külföldi államfő is részt vesz. A szervezet korábban is díjazott kutatásokat.

Tavaly hét amerikai és brit tudóst díjaztak, akik forradalmi génterápiával álltak elő egy gyermekkori vakságot okozó ritka génmutáció gyógyítására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!