poggyászdili

2018.07.23. 13:04

Elállták a repülőgép útját Ferihegyen

Ismét csomagbotrány tört ki a Ryanair Budapest–Las Palmas járatán.

Budapest, 2017. október 5. A Wizz Air légitársaság stockholmi járatára rakodják a csomagokat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtéren 2017. október 4-én. Október végétõl változnak egyes diszkont légitársaságok kézipoggyászra vonatkozó szabályai, a Wizz Air ingyenesen enged fel egy, a korábbinál nagyobb kézipoggyászt a fedélzetre, a Ryanair fejenként kettõ helyett egy, kisméretû kézitáskát engedélyez az utastérben. MTI Fotó: Kovács Tamás

Fotó: Kovács Tamás

Ferihegyen közölték az utasokkal, hogy a bőröndöket nem viszik el, mert a gép túlsúlyos – írja a Bors.

Választás elé állították őket: vagy maradnak a gépen, és szerdán kapják meg a poggyászaikat kint, vagy ha ez nem jó, akkor szálljanak le.

Az utasok állítólag olyannyira nem vették jó néven a dolgot, hogy

mintegy ötvenen leszálltak, és üvöltözve állták el a gép útját.

Aztán a pilóta bejelentette, hogy azoknak, akiknek a csomagja Budapesten marad, legkésőbb hétfőn megkapják. A helyszínre közben rendőrök is érkeztek,

az utasok pedig a kiszedett bőröndökből próbálták gyorsan kivenni azt, amire szükségük lehet.

Egy héttel korábban is ezzel a járattal volt gond: a csomagok jelentős hányada nem érkezett meg a Kanári-szigetekre, emiatt 70-80 utas szerdáig várt a bőröndjeire.

Borítókép: MTI Fotó / Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!