távozás

2020.01.11. 08:38

Elbúcsúzott hivatalától Joseph Muscat máltai miniszterelnök

Elbúcsúzott hivatalától pénteken Joseph Muscat máltai miniszterelnök, akinek Daphne Caruana Galizia újságíró meggyilkolásának ügye miatt kellett lemondania.

Muscat búcsúbeszédében kifejezte sajnálkozását a súlyos eset miatt, de kijelentette, hogy ez neki is kárt okozott, és nagy árat fizetett azért, hogy az ügy még az ő hivatali ideje alatt megoldódjon.

„Sajnálom Caruana Galiziát, aki anya volt, és azért halt meg, mert hitt valamiben és mert írt valamiről” – jelentette ki a kormányfő a pártja (a balközép Munkáspárt) által megszervezett búcsúünnepségen.

Muscat azután távozik a hivatalból, hogy a kormánypárt szombaton megválasztja új elnökét, aki automatikusan az új miniszterelnök lesz. Két jelölt van a helyére: az 56 éves Chris Fearne kormányfő-helyettes és egészségügyi miniszter – ő az esélyesebb -, és a 42 éves Robert Abela ügyvéd.

Az Európai Parlament december közepén egy állásfoglalásában aggasztónak nevezte a Daphne Caruana Galizia meggyilkolása ügyében folytatott nyomozás hitelességét, és azonnal lemondásra szólították fel Joseph Muscatot. Felhívták a figyelmet arra, hogy amíg ő hivatalban van, a bűnügyben zajló nyomozás hitelessége megkérdőjelezhető marad. A képviselők sajnálatukat fejezték ki amiatt is, hogy egyéb, pénzmosási és korrupciós üggyel kapcsolatos vizsgálatok sem haladnak előre, vagy el sem indultak Máltán.

„Az elmúlt évek máltai fejleményei ahhoz vezettek, hogy komoly és tartós fenyegetések érik a jogállamiságot, a demokráciát és az alapvető jogokat” – állapították meg.

Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró számos korrupciós ügyet derített fel, ami miatt több, magas pozícióban lévő máltai politikus és kormányzati tisztviselő kerül kínos helyzetbe. Autójába rejtett pokolgép végzett vele 2017 októberében. Halála előtt nem sokkal nagy mennyiségű adat került a birtokába egy olyan erőmű-beruházással kapcsolatban, amelyben az azóta elfogott Yorgen Fenech üzletember is érdekeltséggel bír. Az újságíró halála után kiszivárgott e-mailek arról tanúskodtak, hogy Fenech egyik vállalata pénzt utalt át két miniszternek is, akik azonban tagadják, hogy bűncselekményt követtek volna el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!