iskolai helyzet

2020.09.18. 09:19

Elenyésző a fertőzött intézmények száma a magyar közoktatásban

A digitális átállás csak ideiglenes, sokan vissza is álltak normál munkarendre.

Három héttel a tanévkezdés után még nem robbant be a koronavírus-járvány az oktatási intézményekbe. A Magyar Nemzet kérdésére a szakminisztérium közölte:

több mint 13 ezer telephely közül jelenleg mindösszesen 14 helyen van rendkívüli szünet, digitális munkarendre pedig mintegy 150 intézmény állt át,

de zömé­ben csak egy-egy osztály, nem az egész iskola.

Az ország nagy részében a koronavírus-járvány ellenére is zavartalan az oktatás. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott tájékoztatás szerint a mintegy hatezer intézmény több mint 13 ezer feladatellátási helyéből jelenleg mindösszesen 13 óvodában és egy iskolában van érvényben rendkívüli szünet. Ezenkívül tíz teljes feladatellátási helyen, 144 esetben pedig egy-egy osztályban rendeltek el tantermen kívüli, digitális munkarendet – ismertette a szaktárca lapunkkal a legfrissebb adatokat. A rendelkezések ideiglenesek, mint kiderült, egyre több intézményben már vissza is térhetnek a tanulók a hagyományos munkarendbe; kedden például több mint egy tucat ilyen döntés született.

Ahogy a kormány az elmúlt napokban többször is egyértelművé tette, a márciusihoz hasonló országos iskolabezárás, illetve digitális átállás az ősz folyamán biztosan nem lesz, mivel az ország nem állhat le másodszor is.

Azt tervezik, hogy ha fel is üti a fejét a koronavírus, csak az érintett osztályt, csoportot vagy intézményt izolálják, miközben máshol megmarad a tanítás.

Ez a módszer úgy tűnik, beválik, a fertőzés egyelőre nem terjedt futótűzként az oktatási intézményekben. Rendkívüli szünetet adott esetben az Oktatási Hivatal (OH), digitális munkarendet pedig csakis az operatív törzs rendelhet el.

A diákok biztonságát egyébként számos óvintézkedés szavatolja, amelyet egy hetvenpontos – az OH honlapján is elérhető – járványügyi intézkedési terv foglal össze. Mint megírtuk, a központi ajánlás alapján minden iskola és óvoda saját helyi protokollt alakított ki, amelynek fontos része például, hogy szülők és külsős személyek nem léphetnek az intézmények területére, csak külön engedély birtokában, a takarítószemélyzet éjjel-nappal fertőtlenít, a közösségi terekben mindenki maszkot visel, figyelnek a távolságtartásra és próbálják elkerülni az osztályok, tanulócsoportok egymással való keveredését. Jó idő esetén a tanórákat az udvaron is megtarthatják,

viszont fel kell függeszteni az úszásoktatást, délutáni sportköröket, énekkari és egyéb szabadidős foglalkozásokat, illetve el kell halasztani az ünnepségeket, rendezvényeket, külföldi kirándulásokat.

A szakképzésben az igazgatók beszámolói alapján jól működik a tantermi és otthoni tanulást ötvöző hibrid oktatási módszer is. Ilyenkor a csoportokat megosztják, a diákok sok otthon végezhető projektfeladatot kapnak és heti váltásban járnak be, hogy minél kevesebben legyenek jelen egyszerre az iskolában.

Október elsejétől minden oktatási intézményben kötelező lesz a lázmérés is az épületekbe való belépéskor mind a pedagógusoknak, mind pedig a diákoknak. Tanévkezdéskor a kormány biztosította a szükséges mennyiségű fertőtlenítőszert, Müller Cecília országos tisztifőorvos kérésére pedig a járási és kerületi hivatalok szúrópróba-szerűen ellenőrzik a takarítást, illetve a tisztító- és fertőtlenítőszerek, papírtörlők meglétét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!