lebukott

2019.05.21. 16:47

Elfogták az an-Nuszra Front egyik volt parancsnokát Hollandiában

A 47 éves, Abu Kudr néven ismert szíriai férfi menedékkérőként élt 2014 óta a tulipánok országában.

Elfogták a korábban an-Nuszra Front néven ismert szíriai iszlamista szervezet egyik volt katonai parancsnokát kedden a hollandiai Kapelle városában – közölte a holland rendőrség.

A 47 éves, Abu Kudr néven ismert szíriai férfi menedékkérőként élt 2014 óta Hollandiában.

A német hatóságok bejelentésére kézre kerített férfit terrorizmussal és Szíriában elkövetett háborús bűncselekményekkel vádolják.

A gyanúsított hollandiai lakásának átkutatásakor a hatóságok lefoglalták számítógépét, mobiltelefonját, illetve több dokumentumot is.

A német hatóságok a holland partnerszolgálatokkal egyeztetett razzia során a férfi egykori alakulatának Németországban élő feltételezett tagjainál is házkutatásokat tartottak. Németországban összesen hat lakást vizsgált át a rendőrség.

A német rendőrség indított nyomozást a 47 éves gyanúsítottal szemben, mert terhelő tanúvallomások birtokába jutott.

A szíriai férfi a dzsihadista milícia egyik „zászlóalját” vezette a 2011-ben kitört szíriai polgárháborúban, 2014-től azonban már Hollandiában tartózkodott.

Az an-Nuszra Front az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágaként működött, majd új néven – Dzsabhat Fatah es-Sám – a Haját Tahrír as-Sám (HTS) szélsőséges iszlamista ernyőszervezet élére állt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!