kiürítés

2017.11.24. 08:21

Elköltöztették az összes menekültet a manusi menekülttáborból Pápua Új-Guineában

Összesen 328 embert költöztettek el. A helyi hatóságok pénteken ismét beléptek a tábor területére, miután előző nap már eltávolítottak onnan ötven migránst – mondta Dominic Kakas, a rendőrség egyik magas rangú vezetője

A műveletről készült filmfelvételeken látható, ahogy a rendőrök gumibotokkal és hosszú vasrudakkal ütlegelik a migránsokat, és buszokba tuszkolva elszállítják őket.

Az egyik menekült, Hasz Haszaballa, azt mondta, hogy a rendőrök rájuk üvöltöttek, cibálták és megverték őket, majd erőszakkal a túlzsúfolt buszokba hurcolták valamennyiüket.

Az iráni kurd Behrúz Bucsani arról számolt be, hogy négy tömött busszal vitték őket az új táborba.

Peter Costello, a World Vision Australia emberbaráti szervezet főigazgatója azt mondta, hogy a láthatóan rosszul táplált menekültek többségének testén horzsolások és sérülések voltak. A három új tábor közül egy még mindig építési területnek számít, földgyaluk, be nem temetett csatornák vannak ott, a létesítmény nem kész a menekültek befogadására. Ilyen létesítménybe Ausztráliában nem engednének be embereket – tette hozzá Costello.

Peter Dutton ausztrál bevándorlási miniszter ugyanakkor azzal vádolta a menekültek ügyét támogató ausztrálokat, hogy eltúlozták az erőszakról és sérülésekről szóló állításokat. Szerinte mind a három új menekülttábor üzemképes.

A pápua új-guineai legfelsőbb bíróság 2016 áprilisában hozott döntésének értelmében a tábort, ahol hatszázan tartózkodtak még, október végéig be kellett volna zárni. A helyi hatóságok, amelyeknek át kellene venniük a tábor ellenőrzését, fel is szólították a menekülteket, hogy a szomszédos Lorengau település három másik ideiglenes táborába költözzenek át. A menekültek azonban barikádokat emeltek, mert attól tartottak, hogy a helyiek keltette ellenséges légkörben nem érezhetik magukat biztonságban. Az Afganisztánból, Iránból, Mianmarból, Pakisztánból, Srí Lankáról és Szíriából érkezett migránsok utoljára október 29-én kaptak ételt, azóta többnyire a helybeliek segélyadományán tengődtek, illetve esővizet ittak.

Ausztrália nem hajlandó befogadni a tengeren át, illegális úton érkező migránsokat, és Pápua Új-Guineával, illetve Nauruval kötött egy – a jogvédők által gyakran bírált – egyezményt elszállásolásukról menedékkérelmük elbírálásának idejére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!