Járvány

2020.02.28. 15:08

Erdélyben is megjelent a fertőzés

Két újabb koronavírus betegről számoltak be péntek délután a romániai egészségügyi hatóságok. Egy 45 éves Máramaros megyei férfit a kolozsvári, egy 38 éves Temes megyei nőt a temesvári járványkórházban kezelnek.

Amint Nelu Tataru, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára egy bukaresti sajtótájékoztatón elmondta:

a Máramaros megyei férfi február 25-én, kedden tért vissza Olaszországnak egy olyan vidékéről, amelyiket az olasz hatóságok nem tartanak fertőzöttnek.

Itthon rosszul érezte magát, ezért Máramaros megyében kórházba utalták, onnan légzési elégtelenség miatt szállították át Kolozsvárra.

A Temes megyei nő február 17-én járt az olaszországi Bergamoban, ahonnan hazatérve 25-én belázasodott.

Csütörtökön ment orvoshoz, és azóta otthon várta a vírusteszt eredményét.

Mindkét beteg esetében pénteken mutatták ki a koronavírusos fertőzést a temesvári laboratóriumban. Az államtitkár elmondta:

a temesvári nő állapota jó, a máramarosi férfi állapota péntekre javult.

Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi államtitkára a sajtótájékoztatón pontosította,

mindkét fertőzött Olaszország olyan településéről érkezett, ahol nincsenek érvényben a fertőzés terjedését akadályozó intézkedések.

Az államtitkár azt is megemlítette, hogy a két érintett megye egészségügyi hatóságai megvizsgálják, hogy a két fertőzött személy kikkel érintkezett az elmúlt napokban, és meghozzák a szükséges intézkedéseket.

Romániában eddig egy 20 éves Gorj megyei férfinél mutatták ki szerda este a koronavírust, akit a bukaresti Matei Bals kórházban tartanak orvosi felügyelet alatt. A fiatalember egyelőre tünetmentes.

A román hatóságok péntek délelőtt azt közölték, hogy

az országban 182 személy van karanténban, és 8231 személyt a lakásukban tartanak megfigyelés alatt.

Ezek a számok azonban folyamatosan változnak.

Romániában a vírus olaszországi terjedése váltott ki fokozott aggodalmat. Olaszországban mintegy 1,2 millió román él, több mint egynegyedük az ország északi tartományaiban, ahol a legtöbb fertőzést észlelték: Lombardiában 200 ezer, Veneto tartományban pedig 120 ezer román állampolgár él.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!