Ország-világ

2020.11.04. 19:02

Fidesz: a DK inkább az áramlopási ügyét magyarázza meg!

A Fidesz szerint Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester mondvacsinált ügyekkel próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy vezetése alatt egymást érik a botrányok Erzsébetvárosban. A nagyobbik kormánypárt szerdai közleményében azt írta, hogy a Demokratikus Koalíciónak (DK) inkább az áramlopási ügyét kellene megmagyaráznia.

Ezzel a DK-s politikus sajtótájékoztatójára reagáltak: Niedermüller Péter azzal vádolta meg a kerület korábbi, kormánypárti vezetését, hogy 800 millió forint kárt okozott, amikor 300 millió forintért játszott át egy befektető kezére egy több mint egymilliárd forint értékű ingatlanegyüttest.

Az általa említett ügyben korábban 17 igen szavazattal, egyhangúlag döntött a baloldali többségű testület, köztük a mai alpolgármesterei és képviselői is, ezért részletekért forduljon hozzájuk

írta a Fidesz.

A Gyurcsány-párti polgármesternek ezzel szemben több ügyben is lenne mit mondania, miután a baloldal a hunvaldi örökséget folytatva ismét lopási ügybe keveredett

folytatták.

Niedermüller Péternek arról kellene nyilatkoznia, hogy miért nem vállal felelősséget legfontosabb bizalmasának, kampánya támogatójának, Borka-Szász Tamás közgazdásznak az áramlopási ügyében, és hogy mekkora összeg jutott neki a lopott pénzből, továbbá mennyi ment a DK feketekasszájába emelték ki.

Arra is választ várnak tőle:

miért nem vállal felelősséget azért, hogy a titkos bitcoin bánya működése veszélyeztette az önkormányzat épületét és az ott tartózkodók életét.

A Fidesz egyúttal továbbra is elvárja, hogy a baloldali polgármester bontsa fel az ügyvédi kamarai tagságából felfüggesztett, 6 milliárdos csalási ügyben a vádlottak padján ülő Czeglédy Csabával kötött szerződését, mivel az érintett nyilvánvalóan nem tudja ellátni a feladatait olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!