nyitott ajtó

2019.08.06. 13:49

Figyelemmel kíséri Phenjan rakétakísérleteit Washington

Washington nem fogja túlreagálni a legújabb észak-koreai rakétakísérleteket, de figyelemmel kíséri őket – jelentette ki kedden Mark Esper amerikai védelmi miniszter tokiói látogatása előtt, és nyilatkozatában kitért a szíriai helyzetre, illetve a japán-dél-koreai kereskedelmi viszályra is..

Esper – aki kedden érkezett meg a japán fővárosba – Észak-Koreával kapcsolatban hangsúlyozta: nyitva kell hagyni az ajtót a diplomáciának.

Észak-Korea – a dél-koreai hadsereg értesülései szerint – kedden kora reggel két rakétát lőtt ki próbaképpen az ország nyugati partján, a Japán-tenger felé. Szöuli katonai források később azt valószínűsítették, hogy ezek rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták voltak, és ezt a véleményt az amerikai védelmi miniszter is megismételte újságírók előtt.

Phenjan a kísérletekkel szinte egy időben azt vetette az Egyesült Államok és Dél-Korea szemére, hogy újabb közös hadgyakorlatukkal megsértik a vele megkötött diplomáciai megállapodásaikat.

Esper újságíróknak nyilatkozva elfogadhatatlannak nevezett továbbá bármilyen török hadműveletet Szíria északi részén, utalva Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnapi kijelentésére, miszerint a török hadsereg be fog vonulni Északkelet-Szíriában az Eufrátesz folyótól keletre eső területre, amelyet az Ankara által terrorszervezetnek tekintett Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia tart ellenőrzése alatt.

Az YPG az Egyesült Államok által támogatott, kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet része, és komoly részt vállalt az Iszlám Állam terrorszervezet szíriai enklávéinak megsemmisítésében.

Míg a török vezetés szerint az YPG nemzetbiztonsági fenyegetést jelent, hiszen szövetségese a Délkelet-Törökországban évtizedek óta fegyveres felkelést folytató, nemzetközileg is terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK), Washington az utóbbi években fegyverekkel látta el a milíciát, mert úgy vélte, hogy az YPG a leghatékonyabb partnere az Iszlám Állam dzsihadistái elleni harcban.

Esper kitért a Dél-korea és Japán közti feszültségre is, és sürgette a két országot, hogy mielőbb rendezzék ellentéteiket, figyelmüket pedig fordítsák Észak-Korea és Kína felé.

Japán a múlt héten eltávolította Dél-Koreát különleges kereskedelmi státusú partnereinek listájáról, tovább rontva ezzel a két ország viszonyán, amely amúgy is feszült a háborús kényszermunka kompenzációját övező viták miatt. Ezt követően Dél-Korea jelezte, hogy szintén törli Japánt különleges kereskedelmi státusú partnereinek listájáról.

Abe Sindzó japán miniszterelnök kormányának nem ez az első gazdasági intézkedése, amely hátrányosan érinti Dél-Koreát. A tokiói kabinet július elején úgy döntött, hogy egyedi elbírálás alá veszi három olyan anyag Dél-Koreába irányuló exportját, amelyet okostelefonok és más elektronikai eszközök gyártásához, illetve félvezetőkhöz használnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!