üzleti fórum

2017.10.10. 18:00

Gazdasági kérdésekről tárgyalt Belgrádban a török elnök

A kétnapos látogatás során 16 együttműködési megállapodást írnak alá, amelyek a kereskedelemre, a vámmentes áruszállításra, az erdészetre és vízgazdálkodásra, a közlekedésre és infrastruktúrára, az oktatásra, valamint az energiaügyre vonatkoznak, valamint szerb-török üzleti fórumot tartanak.

Főként a gazdaságot és az infrastruktúrát érintő török befektetésekről tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Belgrádban Aleksandar Vucic szerb államfővel.

A két elnök közös sajtótájékoztatóján Erdogan újságírói kérdésre válaszolva kiemelte: folytatódik a Török Áramlat nevű gázvezeték építése, amelyet Oroszországgal közösen valósítanak meg, és reményét fejezte ki, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek sem lesz kifogása az ellen, hogy a gázvezeték minél hamarabb megépüljön. Mint mondta: Ankara arra fog törekedni, hogy minél hamarabb biztosítani tudja a gázellátást Szerbia számára.

A török államfő hozzátette: országa hozzájárul ahhoz is, hogy minél hamarabb megépülhessen a Belgrádot Szarajevóval összekötő autópálya.

Recep Tayyip Erdogant tíz miniszter és mintegy 200 vállalkozó kísérte a szerb a fővárosba, ahol szerb-török üzleti fórumon vesznek részt. A kétnapos látogatás során 16 együttműködési megállapodást írnak alá, amelyek a kereskedelemre, a vámmentes áruszállításra, az erdészetre és vízgazdálkodásra, a közlekedésre és infrastruktúrára, az oktatásra, valamint az energiaügyre vonatkoznak, valamint szerb-török üzleti fórumot tartanak.

A kétoldalú kereskedelmi áruforgalom a várakozások alatt maradt eddig – hangzott el, tavaly például 800 millió dollárt tett ki, de a két elnök reményét fejezte ki, hogy az idei év végéig meghaladja az egymilliárd dollárt, a következő időszakban pedig tovább tud bővülni.

Aleksandar Vucic szerb elnök rámutatott, hogy az utóbbi években jelentős török befektetések történtek főleg Dél- és Délnyugat-Szerbiában, ami nagyban hozzájárult a korábban elmaradott térségek felzárkóztatásához. A tervek szerint a Belgrád-Szarajevó autópálya is hozzájárul majd a többségében muzulmán bosnyákok lakta térség fejlődéséhez.

A bosnyákok összekötő szerepet töltenek be Szerbia és Törökország között – hangsúlyozta mindkét politikus.

Aleksandar Vucic leszögezte, tiszteli és támogatja a török kormányt, Szerbiában nincsenek Fethullah Gülen mozgalmával kapcsolatba hozható kezdeményezések, és Szerbia soha nem venne részt semmiben, ami veszélyeztetné Törökországot. A szerb elnök emlékeztette török kollégáját, hogy a tavalyi török puccskísérlet idején Belgrád az elsők között állt a hivatalos Ankara mellé, és elítélte az eseményeket.

A török elnök szerdán a többségében muzulmán bosnyákok lakta, dél-nyugat-szerbiai Szandzsákba látogat, ahol további török befektetési lehetőségekről egyeztet.

Erdogan látogatását óriási biztonsági intézkedések előzték meg, a török elnököt 50 saját testőre és 3000 szerb rendőr védi kétnapos szerbiai útja során.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!