Közel-Kelet

2019.03.24. 08:04

Gáztámadás ért egy szíriai települést

Huszonegy embert szállítottak szombaton a nyugat-szíriai Hama egyik kórházába mérgesgáz belélegzésének tüneteivel, miután szíriai lázadók ágyúztak egy közeli települést – közölte a SANA állami hírügynökség.

A szíriai polgárháborút kiterjedt aktivistahálózat útján nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet megerősítette, hogy huszonegy ember került kórházba légzési nehézségekkel. Az OSDH ugyanakkor nem tudta tisztázni, hogy a tüneteket vegyszerek vagy az ágyúzás következtében felszálló por és füst váltotta-e ki.

A SANA a hamai Szakilbia kórház vezetőjére hivatkozva közölte, hogy a lázadók támadása ar-Raszif települését érte. A hírügynökség emellett felvételeket tett közzé az oxigénmaszkot viselő, kórházi ágyakon fekvő páciensekről.

A szíriai kormányerők egyik tisztségviselője szerint mérgesgázt tartalmazó öt lövedéket lőttek ki a felkelők ellenőrizte térségekből. Mint mondta, a hadsereg megtorlásul megsemmisítette az ellenzéki fegyveresek állásait.

Raszif a kormányerők és a felkelők kezén lévő utolsó enklávé között húzódó frontvonal közelében fekszik. A szíriai rendezésben érdekelt Ankara és Moszkva tavaly szeptember 17-én állapodott meg abban, hogy 15-20 kilométer széles sávban létrehoz egy demilitarizált ütközőövezetet Idlíbben, a kormánycsapatokat és a lázadókat elválasztó demarkációs vonal mentén. Az északnyugat-szíriai tartományt nagyrészt szélsőséges csoportok tartják megszállva, s az orosz-török megállapodás ellenére az utóbbi hetekben fokozódtak a harci cselekmények.

Az OSDH szerint pénteken és szombaton tizenöt ember életét vesztette és huszonöten megsebesültek a kormányerők lázadók területein végrehajtott bombázásában.

űA Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) a 2011 óta zajló polgárháborúban ismételten dokumentált eseteket, amikor a harcoló felek szarint, illetve klórgázt vetettek be. Bassár el-Aszad szíriai elnök és fegyveres ellenzéke egymást vádolja a tiltott vegyi fegyverek alkalmazásával.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!