jellemző

2020.09.09. 06:49

Gyurcsány lázítana a színművészetivel

A Színház- és Filmművészeti Egyetem bojkottja nagyszerű lehetőség arra, hogy országos akcióvá bővítsék, amelyhez a Demokratikus Koalíció felajánlja budapesti és vidéki szervezeteinek segítségét – információk szerint többek között ez is elhangzott azon a titkos egyeztetésen, amelyet Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke kezdeményezett, és amelyen részt vett Karácsony Gergely főpolgármester, Alföldi Róbert színész-rendező, továbbá az intézmény diákja, Bohos Imre és az egyetemfoglalás egyik szervezője, Rózsa László is.

Budapest, 2020. május 20. Gyurcsány Ferenc, a DK vezérszónoka felszólal a különleges gazdasági övezetrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló kormányzati elõterjesztés általános vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. május 20-án. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A titkos összejövetel vélhetően a Gyurcsány Ferenc által tulajdonolt Altus Befektetési Zrt. egyik budapesti telephelyén zajlott. A Magyar Nemzet értesülései szerint Gyurcsány Ferenc azt hangoztatta, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) bojkottja, illetve az ott zajló tiltakozás nagyszerű lehetőség arra, hogy országos akcióvá bővüljön, a Demokratikus Koalíció pedig szívesen felajánlja ehhez budapesti és vidéki szervezeteinek segítségét.

Összehangolt tagadás

A Magyar Nemzet megkereste az érintetteket, hogy a találkozóról kérdezze őket, de három résztvevő meglepően gyorsan és összehangoltan, szinte egy időben tagadta közösségi oldalán az egyeztetéssel kapcsolatos híreket. „Az érintett urakkal vagy soha, egyikükkel hónapokkal ezelőtt, a főpolgármester úrral pedig hetekkel ezelőtt találkoztunk utoljára” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, aki a lap munkatársának személyiségi jogaival visszaélve Facebook-oldalán közzétette a nevét, majd perrel is fenyegetett, közölve, hogy „fizetni fognak”. Alföldi Róbert érdeklődésükre csupán annyit válaszolt, „nem”, majd közösségi oldalán abszurdnak nevezte teljesen magától értetődő újságírói kérdésüket. Karácsony Gergely szintén Facebook-bejegyzésben tagadta, hogy történt volna bármilyen egyeztetés.

Földönfutóvá tenni

A DK elnökétől egyébként nem idegen a fenyegetőzés: augusztus elején kijelentette, hatalomra kerülésük esetén földönfutóvá teszi Vidnyánszky Attilát és társait. Gyurcsány a heves indulatainak azután adott hangot, hogy Vidnyánszkyt a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnökének nevezték ki. Rákay Philip kommuniká­ciós és médiaszakember petíciót indított a DK elnöke ellen, amelyet 301 neves művész és közéleti személy is támogatott, elítélve és minősíthetetlennek titulálva az exminiszterelnök megnyilvánulását. Azóta a petíció több mint 41 ezer aláírásnál tart. Rákay Philip a lapnak elmondta: „Gyurcsány kijelentései nemcsak Vidnyánszky Attila, hanem minden nemzeti érzelmű, jobboldali, konzervatív értékrendű művész, értelmiségi és közéleti személy ellen is irányulnak”.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorának tegnapi adásában Gyurcsány ismét megfenyegette Vidnyánszkyt. „Arra fogom buzdítani a leendő, Fidesz utáni kormányt, hogy Vidnyánszky Attila ne legyen intézményvezető” – közölte a pártelnök.

Mindig ezt csinálja

Nem ez az első eset, hogy Gyurcsány Ferenc titkos találkozót szervez azokkal a pártokkal és személyekkel, amelyekkel és akikkel együttműködésre szeretne lépni. 2014-ben, az ellenzéki összefogás kiszélesítése előtt Gyurcsány Ferenc többek között az azóta elhunyt Heller Ágnessel, más baloldali értelmiségi szereplőkkel és Bajnai Gordonnal találkozott. Utóbbi hátralépésével a később megalakuló Kormányváltás nevű összefogás vezetője ­Mesterházy ­Attila, a Magyar Szocialista Párt akkori elnöke lett, amelybe bevonták a DK-t, a Fodor Gábor-féle Liberális Pártot és az ­Együtt–­PM-et is. A választási kudarc után a pártszövetség felbomlott.

Ugyanezt a taktikát alkalmazta Gyurcsány a 2018-as országgyűlési választások előtt is, amikor szintén az ellenzéki pártok vezetőivel kezdeményezett találkozót. Az egyeztetés nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem sokkal később 26, alapvetően eltérő ideológiát valló értelmiségi nyílt levélben szólította fel az ellenzéki pártokat a választási összefogásra. A kényszer szülte összefogás azonban ekkor sem hozott sikert a baloldalnak.

Sorozatos szabálytalanságok

Az Állami Számvevőszék keddi közleménye szerint az SZFE gazdálkodását mintegy tíz éve sorozatos és visszatérő szabálytalanságok jellemzik. Felhívják a figyelmet arra, hogy mivel az egyetem gazdálkodása évek óta nem felel meg a törvényi előírásoknak, ezért a közpénzek szabályszerű felhasználása és a közvagyon védelme érdekében indokolt lehet megfontolni az SZFE közfeladatainak más szervezeti keretek között történő ellátását. „Nem igaz, hogy el akarják hordani az egyetem pénzét” – jelentette ki Upor László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem szeptember végén távozó rektorhelyettese kedd délután az egyetem Vas utcai épülete előtt, cáfolva az ezzel kapcsolatos híreket.

A Magyar Nemzet megkérdezte a résztvevőktől, ­igaz-e, hogy az intézmény egyik diákja, Bohos Imre és az egyetemfoglalás egyik szervezője, Rózsa László három nappal ezelőtt részt vett egy Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett titkos találkozón. Az egyetemfoglaló diákok részéről azt a választ kapták, hogy Bohos Imre és Rózsa László nem az SZFE tanulói, a hallgatók nevében egyébként sem egyeztethet senki, és tagadták, hogy lennének titkos tárgyalásaik.

A sajtótájékoztatón kiderült, a Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája által kezdeményezett egyeztetésre az egyetemi hallgatói önkormányzat vezetője bár először elfogadta a meghívást, később – az intézmény épületében tartott hallgatói fórumon megbeszélteknek megfelelően – mégis visszavonta részvételét. Csernai Mihály elmondta: fenntartják azt az álláspontot, hogy Vidnyánszky Attila és a kurató­rium kinevezése illegitim, antidemokratikus eszközökkel történt, így nem szeretnének velük tárgyalni.

Hozzátette: amennyiben Vidnyánszky és a kuratórium tagjai nincsenek jelen az egyeztetésen, hajlandók a hallgatói fórumon a kérdést újratárgyalni.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!