Mindenki találgat

2020.04.22. 08:37

Hallgatnak Kim Dzsong Un hollétéről az észak-koreai lapok

Hallgat a phenjani állami sajtó Kim Dzsong Un hollétéről, a helyi lapok szerdán sem adtak hírt semmilyen nyilvános szerepléséről, miközben az amerikai és dél-koreai sajtóban előző napon olyan, hivatalos forrásból meg nem erősített hírek kaptak lábra, hogy az észak-koreai vezető szív- és érrendszeri műtéten esett át, és egyes értesülések szerint állapota súlyos.

A Kim Dzsong Un egészségi állapotával kapcsolatos találgatások az után kezdődtek, hogy nem jelent meg április 15-én az államalapító nagyapja, Kim Ir Szen születésnapja alkalmából megtartott megemlékezésen, holott ez Észak-Koreában a legnagyobb ünnep.

A kommunista hatalom szócsövének számító KCNA hírügynökségben és a Rodong Szinmun pártlapban azóta nem jelent meg hír Kim Dzsong Un hollétéről, és szerdán sem írtak róla semmit. A KCNA hírügynökség a többi között sportfelszerelésekről, faeperszüretről és az önfenntarthatóság észak-koreai ideológiájának szentelt bangladesi találkozóról írt, a Rodong Szinmun pedig az önellátó gazdaságról és a koronavírus elleni intézkedésekről cikkezett.

Kedden az amerikai és a dél-koreai médiában is olyan hírek láttak napvilágot, hogy Kim Dzsong Un műtéten esett át. A CNN hírtelevízió egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezető komoly veszélyben van a meg nem nevezett beavatkozás után. A Daily NK című dél-koreai honlap észak-koreai forrásokra hivatkozva közölte: a 36 évesnek becsült Kim Dzsong Un április 12-én szív- és érrendszeri beavatkozáson esett át, és jelenleg egy villában lábadozik a Phenjan melletti Hjangszan üdülővárosban.

Hivatalos forrásból sem Washingtonban, sem Szöulban, sem Pekingben nem erősítették meg a sajtóban megjelent híreket.

Donald Trump amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal foglalkozó kormányzati munkacsoport kedd esti sajtókonferenciáján kitért ezekre a sajtóértesülésekre. Azt mondta, hogy a kormány nem rendelkezik megerősített információkkal Kim betegségéről. Reményét fejezte ki, hogy jól van. Megemlítette, hogy nagyon jó kapcsolata van Kim Dzsong Unnal, akivel kétszer személyesen is találkozott. A CNN értesüléseiről pedig az amerikai elnök megjegyezte, hogy nem nagyon hisz ennek a hírtelevíziónak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!