börtön vár rájuk

2018.04.04. 15:56

Hat migráns erőszakolt meg egy tanárnőt

A bevándorlók Prágában ismerkedtek meg áldozatukkal.

A cseh fővárosban letartóztattak hat algír migránst, akik három napja egy szállodai szobában megerőszakoltak egy ír turistanőt – erősítette meg a Právo című napilapnak a prágai rendőrkapitányság szóvivője.

Az Origo a Právo beszámolójára hivatkozva azt írja, a 35 éves ír származású nő vasárnap éjszaka prágai hoteljének bárjában ismerkedett meg az egyik huszonéves algériai migránssal. Az alkalmazottak szerint a pár igen sokat ivott, majd a nő önként ment fel a férfival a szállodai szobájába.

Miután megtörtént az aktus, az algír férfi telefonon felhívta, majd beengedte a hotelszobába a másik öt, szintén 20-24 év közötti barátját. A nőt, aki ekkor már megpróbált ellenállni, mind a hat férfi megerőszakolta – nyilatkozta a napilapnak Ján Danek, a prágai rendőrkapitányság szóvivője.

A megerőszakolt nőre nagyon rossz állapotban a hotel egyik alkalmazottja talált rá, aki azonnal értesítette a rendőrséget.

A cseh hatóságoknak kedd estére sikerült elfogniuk mind a hat afrikai férfit. A rendőrségi szóvivő elmondta, hogy az ügyet gyorsított eljárásban fogja tárgyalni az illetékes prágai bíróság; az elkövetőkre nemi erőszakért 2 és 10 év közötti börtönbüntetés várhat.

Borítókép: Origo / POLÍCIA CR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!