rengeteg áldozat

2018.10.31. 13:59

Hatalmas tömegsírt találtak Rakkában

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egykori szíriai „fellegvárában” több mint 1500 civil holttestére bukkantak.

Az al-Vatan szíriai kormánypárti napilap egészségügyi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy azokat az embereket temették a tömegsírba, akik az Egyesült Államok vezette nyugati terrorellenes koalíciónak a város visszafoglalása keretében végrehajtott bombázásaiban haltak meg.

Az al-Vatan hozzátette: mindeddig nagyjából 4 ezer civil földi maradványait találták meg tömegsírokban, és ez a szám minden nap emelkedik, ahogy újabb és újabb holtestekre lelnek.

A napilap szerint a koalíciós légicsapások Rakka 85 százalékát elpusztították.

A terrorellenes katonai szövetség által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet valamivel több mint egy évvel ezelőtt, október 17-én jelentette be az IÁ fellegvárának felszabadítását.

A TASZSZ orosz hírügynökség megjegyezte, hogy Oroszország ENSZ-nagykövete, Vaszilij Nyebenzja már tavaly azt hangoztatta: az Egyesült Államok és szövetségeseik megpróbálják „elrejteni” a város felszabadítását célzó hadműveletük „súlyos következményeit”. Damaszkusz a maga részéről levelet küldött az ENSZ-nek, hangsúlyozván, hogy az amerikai vezetésű koalíció véres offenzívájában több ezer rakkai lakos halt meg, „magát a várost pedig eltörölték a föld színéről”.

Damaszkuszról és legfőbb szövetségeséről, Moszkváról Nyugaton ugyanakkor úgy tartják, hogy szíriai hadműveleteikben megkülönböztetés nélkül támadnak civileket, és több ezer polgári lakos haláláért felelősek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!