eredmények

2019.01.17. 06:49

Hatezer bűncselekményt derített fel tavaly a NAV

A hivatal pénzügyi nyomozói tízmilliárdokat mentettek meg.

Hatezer bűncselekményt derített fel tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága, a jogellenes tettek elkövetői 77 milliárd forint kárt okoztak, a hatóság az összeg hatvan százalékát szerezte vissza – közölte a Magyar Idők.

A lap csütörtöki száma szerint az adóhivatalban úgy számoltak, hogy ha a tavaly lefülelt bűnbandák tovább dolgoztak volna, egy év alatt újabb 16 milliárd forint kár érte volna a közkasszát.

A NAV legfrissebb kimutatása szerint 2018-ban az esetek nagyjából harmadában költségvetési csalás miatt vizsgálódtak a pénzügyi nyomozók, csődbűncselekmény miatt is sokszor kellett eljárniuk, ahogy a számviteli rend megsértése, orgazdaság és az iparjogvédelmi jogokkal kapcsolatos törvénysértés is többször felmerült.

A legnagyobb pénzügyi tétel a költségvetési csalásokhoz kapcsolódott, ezek a cselekmények 71 milliárd forintos kárt okozhattak. A NAV nyomozó hatóságának egyik régi célkitűzése, hogy különféle lépésekkel – az érintettek önkéntes befizetései mellett lefoglalással és zár alá vétellel – a lehető legnagyobb összeget szerezzék vissza a csalóktól, az elkövetőktől: 2010 körül nagyjából a kár tíz százalékát sikerült biztonságba helyeznie így a hatóságnak, tavaly ez az arány már hatvan százalék felett volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!