szakdolgozói bértábla

2019.08.08. 13:56

Horváth Ildikó: emelt fizetést kapnak a védőnők

Mintegy négyezer védőnő kap emelt fizetést a napokban – mondta az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Horváth Ildikó kiemelte, a védőnők többéves bérrendezési programjában a mostani az első emelt összegű kifizetés.

Az államtitkár fontos pillanatnak nevezte azt az átállást, amellyel a védőnők az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerülnek.

Ezzel együtt komoly bérrendezés is indul: 2022 januárjában a tavalyi alapilletményük 2,5-szeresét keresik majd a védőnők

- tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy több mint százéves szolgálatról van szó: a védőnők fontos szerepet töltenek be a korai diagnosztikában éppúgy, mint a védőoltások beadásában; a család legintimebb pillanataiban vannak jelen, ott vannak a várandóság kezdetén és a születés utáni hazatérésnél is.

Bábiné Szottfried Gabriella, az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnői tagozatának vezetője felidézte:

2005-től évekig nem rendezték a védőnői béreket, pótlékokat; 2010-ben a kormány pótlékok emelésével próbálta orvosolni a helyzetet.

Ezzel együtt országos védőnői konzultációt indítottak, amelynek kardinális kérdése a védőnői bérrendezés volt – fűzte hozzá.

Július elsejével a védőnők az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek, s ez alapján kapják a bérüket – közölte.

Csősz Katalin józsefvárosi védőnő elmondta: korábban – diplomásként – 195 ezer forint volt az alapbérük, amelyhez kiegészítéseket adott a kormány. „Teljes káosz” volt a védőnői fizetésekben – fogalmazott, hozzáfűzve: ezért is fontos, hogy a szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek.

Példaként említette, hogy az F12-es kategóriában bruttó 354 600 forint az alapbér, melyhez kiegészítéseket kap.

Sára Botond (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester azt mondta:

nemcsak a kormány dolga a védőnők megbecsülésének kifejezése, hanem az önkormányzatoké is. Arra kérte a polgármestereket, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a védőnői munkát.

Ennek egyik része a mindennapi munkavégzéshez szükséges körülmények biztosítása, a másik az anyagi megbecsülés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!