bűnügy

2019.07.24. 15:00

Húsz év fegyházat kapott a férfi, aki megölte barátnője előző élettársát

A barátnő utána segített neki elbújni.

Emberölés miatt jogerősen húsz év fegyházra ítélte a Pécsi Ítélőtábla azt a férfit, aki megölte régi-új barátnőjének előző élettársát.

Másodfokon ezzel enyhítették a Pécsi Törvényszék életfogytiglani szabadságvesztésről szóló elsőfokú ítéletét, helybenhagyták ugyanakkor a barátnőre kiszabott három év börtönt, amelyet bűnpártolás miatt kapott – közölte a táblabíróság szerdán.

A két vádlott korábban élettársi kapcsolatban élt. Röviddel azután, hogy a férfi kiszabadult korábbi büntetéséből, 2016 augusztusában ismét kapcsolatba kerültek. Szeptemberben el akarták hozni a nő személyes holmiját előző barátjától. Míg a nő bement a házba, élettársa a kerítésen belül szóváltásba keveredett és dulakodni kezdett a házigazdával.

Eközben a konyhába jutottak, ahol a sértett többször megszúrta bicskával, és ököllel arcon ütötte a vádlottat. A vádlott ezután felkapott egy kisbaltát és legalább négyszer megütötte vele a másik férfi fejét. A sértett a kórházban néhány napon belül meghalt.

A nő ezután értesítette a mentőket, majd azt mondta élettársának, hogy rejtőzzön el az épület mögötti kis házban. Másnap a nő érte ment, a bűncselekmény idején viselt ruhákat kidobták, és csaknem fél évig, elfogásukig Pécsen bujkáltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!