WHO

2019.10.18. 08:43

Húszezer ember halhatott meg tuberkolózisban Észak-Koreában

Ez a tavalyi szám 25 százalékkal több, mint egy évvel korábban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint. A világszervezet globális jelentéséből a Yonhap dél-koreai hírügynökség idézte az észak-koreai adatokat pénteken.

A tbc-s megbetegedések száma tavaly 131 ezer volt a világtól elzárkózó, diktatórikus vezetésű szegény országban. A betegség tekintetében a 100 ezer lakosra jutó halálozások száma 80 volt az országban 2018-ban, míg ugyanez az adat Dél-Koreában 4,8 volt. Észak-Korea Brazíliával, Kínával, Indiával, Indonéziával és Oroszországgal azon 20 ország között van, ahol a legsúlyosabb a helyzet.

A washingtoni székhelyű Eugene Bell Alapítvány küldöttsége rendszeresen ellátogathat Észak-Koreába, és végezhet gyógyító tevékenységet, de csak a fővárosban, Phenjanban. Stephen Linton, az alapítvány elnöke most közölte, hogy az észak-koreai vezetés lehetővé tette tevékenységük kiterjesztését vidékre is, így van remény egyebek között a tbc-s megbetegedések számának csökkentésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!